Azt már tudjuk egy ideje, hogy a PUBG fejlesztők egészen más időszámításban dolgoznak, mint a normál emberek. 2020-as Roadmapot még nyomokban sem kaptunk, a csalók szinte szabadon garázdálkodnak, és folyamatosan várunk a hónapokkal ezelőtt megígért változásokra.
Most egy Miramar hiba bukkant fel ismét a múltból.
Ezt a bugot mostanra ugyan már elfelejthette a közösség, mégsem számít újdonságnak. Sőt, igazság szerint olyan régi, hogy teljesen érthető, ha elfelejtették. Sajnos már két éve is panaszkodtak a játékosok, a sziklafal mögül lövöldöző ellenfelekre.
Az egész lényege, hogy a sziklafal egy pontján bebújhatunk a kövek mögé, a pálya textúrájába. Innen pedig mindent látunk, szabadon lövöldözhetünk, míg minket az ellenfél sose fog kiszúrni a szikla mögül.
A határidők betartása tehát tényleg nem éppen a PUBG Corp. erőssége, és sajnos nem ez az egyetlen példa. Említhetnénk akár a skin trade up rendszer visszahozását, melyről már korábban is írtunk.
Hey PUBG, it has been 495 days since this tweet. Any update? from r/PUBATTLEGROUNDS
Vagy a személyes trade visszaengedését.
Hey PUBG, it has been 690 days since this Letter. Any update ? from r/PUBATTLEGROUNDS
Mindkettőt „ideiglenesen” kapcsolták ki csupán, de már hosszú hónapok óta nincs változás az ügyükben. Reméljük egyszer ezeket a rég elfelejtett ígéreteket is előveszi valami a fejlesztők fiókjából…
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…