Film/TV

„A film munkálatai leálltak” – Továbbra is padlón az első Call of Duty mozi

A Call of Duty mozi jelenleg nem élvez prioritást az Activision háza táján, legalábbis a film rendezője szerint. Stefano Sollima egy olasz interjúban elmondta, hogy a projekt két évig állt, annak ellenére, hogy a forgatókönyvet Sollima maga írta volna, a 2019-es Joker írójával, Scott Silverrel közösen. A Sicario 2: A zsoldos rendezője szerint ez gyakori eset Amerikában.

„A film az Activision-nél jelenleg nem prioritás. Tehát a film munkálatai leálltak, ami Amerikában meglehetősen gyakran fordul elő” – mondta.

A Call of Duty mozit egyébként 2015-ben jelentették be, azóta pedig szinte semmit sem hallani róla. Sollimának abban igaza van, hogy a videojáték-adaptációk gyakran kerülnek a periféria szélére, elég csak az Uncharted film, a Minecraft mozi, vagy a nemrég megjelent Sonic viszontagságos útjára gondolni.

Érdekes, hogy hogy megváltoztak az Activision tervei, hiszen 2017-ben még arról adtak hírt, hogy kész Marvel univerzumot akarnak kiépíteni a Call of Duty franchise filmsorozatával. Activision Blizzard Studios társelnökei, Stacey Sher and Nick van Dyk akkor azt mondták: több filmet is terveznek.

Kép forrása: CoD

„Az egyik film olyan lesz, mint a Black Ops, egy történet a történet mögött. A Modern Warfare inkább arról szól, milyen érzés harcolni egy háborúban, miközben a világ szeme rajtad van” – mondta Stacey Sher.

Az Activision Blizzard másik filmje, a Warcraft mozi 439 millió dollárt hozott, amivel az egyik legtöbb bevételt elért videojáték-adaptáció lett, de a nézőket sajnos nem győzte meg.

Az Activison Blizzardnak mindazonáltal valószínűleg van jobb dolga is, mint a filmek munkálataival foglalkozni. Tavaly a Blizzard több szempontból bajba került, nemrég pont a Warcraft 3: Reforge kapcsán. Az Activision pedig valószínűleg inkább a sok bevételt hozó Call of Duty: Mobile és Modern Warfare üzemeletetésével foglalatoskodik. Idén új Call of Duty játék is jön. Ha ez nem lenne elég, készül a Diablo és az Overwatch animációs sorozat is, tehát projekt van bőven.

Te beülnél a moziba Call of Duty filmeket nézni?

DV

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

7 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

1 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

12 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

14 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

15 óra telt el azóta...