Kifejezetten erősre sikeredett a 2019-es Game Awards.

Jól láthatóan egyre nagyobb figyelmet kap a “videójátékos Oscar”, így több kiadó is erre a gálára tartogatja a nagyobb bejelentéseit. Ennek fényében a nagyobb expók nívója egy kicsit megrogyott, ám szerencsére még így is egészen jól eloszlottak az eget rengető bemutatók idén.

A Microsoft egyértelműen ráfeszült a Game Awards-ra, érezték, hogy valami nagyot kell alkotniuk, ugyanis a Sony már egy ideje hivatalosan is bejelentette, jövő karácsonykor (2020) érkezik a következő konzolgenerációjuk, a PlayStation 5. Ennyi elég volt ahhoz, hogy az Xbox is új irányt vegyen, szintén jövő télen kerül ki a boltok polcaira az Xbox Series X, ami már most úgy fest, hogy komoly kihívója lehet a PlayStationnek. Főleg, hogy az Xbox Series X meg is kapta az első játékbejelentését, a nagy sikerű Hellblade folytatását, a Senua’s Saga: Hellblade 2-t.

S ha már arról beszélünk, hogy egymásnak feszülnek az új generációk, akkor a PlayStation 5 is villantott valamit, méghozzá a Godfallt.

A gigászi bemutatók mellett szerencsére kaptunk kisebb, ám egyáltalán nem elhanyagolható bejelentéseket is, ilyen volt többek között a Wolf Among Us 2 érkezése is. A Telltale Games korábban már elkaszálta a projektet, ám most úgy tűnik, hogy felélesztik, a rajongók legnagyobb örömére!

A videójáték-történet szempontjából mérföldkő lehet a Bandai Namco által fejlesztett Fast & Furious (Halálos Iramban) érkezése, ami a főszereplők, Vin Diesel és Michelle Rodriguez elmondása szerint a filmsorozat Spin-Off címeként fog szolgálni. Vagyis eljutottunk végre arra a pontra, hogy nem gyenge filmadaptációkkal próbálkoznak a kiadók, hanem egy játék szerves részévé válik egy filmes univerzumnak.

Ez körülbelül olyan, mintha a John Wick negyedik része játék formájában jelenne meg, ami valljuk be, meglehetősen erős!

Nektek melyik volt a kedvenc Game Awards pillanatotok az idén?

Kiemelt ajánlat

Endgame Gear XM1

16 090 Ft

Kosárba

16 090 Ft

Az XM-1 tervezésében aktívan részt vettek, az e-sport élvonalához tartozó veteránok is, így biztosak lehetünk benne, hogy nem csupán az ultrakönnyű felépítés, és a nagy sebességű adatfeldolgozás lesz segítségére a kezdő és... tovább »

16 090 Ft

Kosárba

A termékhez nem tartozik rövid leírás.

Az új Lunar New Year skinek között kép apró érdekességre figyeltek fel az Overwatch játékosok. Sombra fegyvere és Lúcio szalagja is folyamatosan változik.

Ahogy mindig, most is ingyen skin jár a Rainbow Six: Siege-ben az aktuális esemény alkalmából. A Road to S.I. Event és Battle Pass jutalomra hívjuk fel a figyelmet.

Egy Instagram filter használatával Budapest metróhálózatának 3D-s vizualizációja látható, amennyiben a hivatalos Metro logót szkenneljük.

×