A kínai óriás meglepően rossz negyedévet zárt, ám ez még a Call of Duty mobile megjelenése előtti állapot.

A vállalat harmadik negyedéves profitja 20,3 milliárd jüan (azaz nagyjából 868 milliárd forint) volt, szemben a tavaly ugyanezen negyedévi 23,3 milliárd jüannal (azaz nagyjából 997 milliárd forinttal). Ahogy a hírről beszámoló Reuters is megjegyzi, ez bőven eltért az elemzők által várt 23,45 milliárd jüantól, arról nem is beszélve, hogy a cég előjelzésében pedig 32%-os profit növekedésre számítottak.

A cég helyzetét két körülmény is nehezítette az elmúlt időkben. A kínai kormány az utóbbi kilenc hónapban nem engedélyezte új mobiljátékok monetizálását a piacon. Másfelől az Egyesült Államokkal való kereskedelmi csatározás is megnehezíti az amerikai játékok kínai bevezetését. Ez a két nehézség pont élesen egybevág a Tencent fő profiljával.

Tencent

Kép forrása: venturebeat.com

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a vállalat várhatóan jobban teljesít a mostani, negyedik negyedévben. Október elsejével vált elérhetővé a Call of Duty Mobile, ami az első hónapjában 148 millió letöltéssel büszkélkedhet – ezzel ez a második legjobban teljesítő megjelenés a Pokémon Go mögött.

Ráadásul szintén a Tencent a 100%-os tulajdonosa a Riot games-nek is: a vállalat pedig a League of Legends tizedik születésnapján számos új játékot, egyebek közt mobilplatformra írt LoL változatot is bejelentett.

×