Néhány hete mutatkozott be az Arrowverse legújabb tagja, a Batwoman, a nézők azonban máris többet akarnak. A stúdió és a műsorszolgáltató szokatlan döntést hozott, menet közben bővítik ki az első évadot!

Kate Kane karakterének bőrében először 2018-ban láthattuk Ruby Rose-t az Elseworlds című crossover epizódban. Ebben a CW-tól már megszokott módon egy közös ellenséggel szemben egyesültek az Arrowverse hősei, a Zöld íjász, Flash, Supergirl és a Holnap legendái. Az ő soraikat egészítette ki Gotham legújabb igazságosztója, Batwoman is, akinek saját sorozata idén októberben került a csatorna műsorára.

A Batman által elhagyott Gotham történetét elmesélő széria úgy tűnik, annyira bejött a nézőknek, hogy még többet akarnak belőle, az alkotók pedig készségesen tesznek is eleget nekik. A THR értesülései szerint máris befutott egy megrendelés még kilenc epizódra a csatornától. Ezzel az eredetileg tizenhárom részesre tervezett első évad a szokásos huszonkét epizódra bővül. Eddig három részt láthattunk a szériából. A negyedik epizód most vasárnap kerül majd adásba, a vagány színésznőt azonban úgy tűnik, mindenki kedveli.

 

Batwoman azért is olyan fontos a rajongók számára, mert több DC karakter létezését is megerősítette az Arrowverse-en belül, ahol korábban csak Batmanről esett szó. Gotham Sötét Lovagja nem tűnik fel ugyan a képernyőkön, de Kate Kane szériája által tudjuk, hogy nemcsak ő, de Wonder Woman, Riddler, Joker és Robin is léteznek a tévés univerzumban.

Ruby Rose korábban arról is híres volt, hogy szereti saját maga csinálni a kaszkadőrmutatványait, a folytatásban azonban erről alighanem le kell majd mondania. A színésznő nyáron súlyos sérülést szenvedett egy felvétel során, ami bénulással fenyegetett. Még ez sem vette el azonban a kedvét Batwomantől, csupán a rizikósabb mutatványokat kell átengednie egy profi kaszkadőrnek a folytatásban.

×