Bár az ESL One Hamburg 2019 fő attrakciója a Dota 2 verseny lesz, ugyanakkor ott tartják a Clash of Clans világbajnokságot is.

Hivatalosan is bejelentették, hogy az ELS One Hamburg eseményen rendezik a Clash of Clans Világbajnokságot. A németországi Barclaycard Arénában tehát nem csak a Dota 2 versenyt követhetjük nyomon – írja az esportinsider.

A Clash of Clans World Championships selejtezői már elkezdődtek, amiket a hivatalos YouTube csatornán teljes egészében visszanézhetünk. Október 25-27 között Hamburgban a Dota 2 verseny előtt derül ki, kik lesznek a Clash of Clans bajnokai.

 

Ulrich Schulze, az ESL termékfejlesztési alelnöke azt mondta: „Az ESL-ben úgy véljük, hogy játék iránti szenvedély mindenkit összeköt, függetlenül a platformtól, játéktól. A mobil esport messze nem csak egy trend, hanem már jelentős iparág. A mobiljáték már elengedhetetlen részévé vált az esportnak, és büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk ezt az új szegmenst.”

A Clash világbajnokságon persze nem babra megy a játék: összesen 1 millió dolláros nyereményalapért folyik majd a küzdelem. Eino Joas, a Supercell vezető fejlesztője szerint az ESL kiváló partner számunkra, hiszen elképeszető bajnokságokat rendeznek.

„A Clash of Clans játékosai már hét éve bizonyítják tudásukat, most pedig végre egy hatalmas esemény színpadán küzdhetnek a bajnoki címért” – mondta.

Az ESL One Hamburg lesz az első offline Dota Underlords verseny otthona is, ami 5000 eurós nyereményalappal bír. A német esemény fő vonzereje azonban minden bizonnyal a Dota 2 verseny lesz, amin 12 csapat küzd meg a 300 ezer dolláros fődíjért.

Te játszol Clash of Clans-t?

×