A még teljesebb VR élmény érdekében új mozgásérzékelő kiegészítőt adnak ki a PSVR-hoz, melyet már idén nyáron beszerezhetünk.

Ki gondolta volna, hogy az ötletet egy építész agyában született meg?

„Építész vagyok” – magyarázza Valerio Bonora, a 3dRudder társalapítója. „Tíz évvel ezelőtt egy párizsi történelmi emlékmű fémszerkezetének újratervezéséért felelős építésze voltam. Nem az Eiffel-toronyé, ahogy sokan gondolják. A tervezéshez persze számítógépet és a kezemet használtam, hogy kialakítsam a struktúrát. A csuklóm azonban egy idő után nagyon fájt, így arra gondoltam: mindez sokkal hatékonyabb lenne, ha a lábaimmal mozoghatnék a projektemben, és a kezemmel a tervezést végezhetném. Így kezdtem el egy lábbal mozgatható vezérlő koncepcióját megrajzolni.”

Tíz évvel előre haladunk, és itt van a 3dRudder, amely nemsokára megjelenik PS4-re.

Kép forrása: 3drudder.com

A periféria kialakítása

A készülék maga egy köralakú platform, melyre mindkét lábat rá lehet helyezni. A készülék alja lekerekített, így rendkívül pontos, intuitív mozgást tesz lehetővé. Egyszerűen mozgatni kell a lábunkat, abba az irányba, amerre a játékban mozogni szeretnénk. Minél nagyobb a dőlésszög, annál gyorsabb a mozgás. Ez elméletileg lehetővé teszi az életszerű mozgást, valamint leveszi a terhet a kézről, a mozgásvezérlő analóg kar folyamatos pesztrálása megszűnik. A készüléken nincs semmilyen kar, nincs rajta gomb.

A belsejében van az úgynevezett IMU (Inertial Measurement Unit), valamint a nyomásérzékelők, amelyek követik a mozgást. Számos bemutatón és rendezvényen bemutatták már a 3dRudder-t. Aki kipróbálta, elismerte annak zökkenőmentességét.

A 3dRudder használatához csak USB-n keresztül csatlakoztatni kell a PS4 konzolhoz. Nincs szükség további beállításra, továbbá a készülék kompatibilis (és kombinálható) a PlayStation Move mozgásvezérlőkkel, a PSVR célvezérlővel és a Dualshock 4-gyel.

Hogyan javítja a PS VR játékmenetet?

„Másfajta játékélményt nyújt” – mondja a Mixed Realms, a Sairento VR című játék kiadója. Utóbbi játék hamarosan érkezik PSVR-ra. „A 3dRudder egy innovatív eszköz, amely teljesen új lehetőséget biztosít a VR játékosoknak.”

Több mint 25 kompatibilis játék

A kiadó örömmel jelentette be azt is, hogy máris milyen sok játék támogatja az eszközt.

Kép forrása: 3drudder.com

Immortal Legacy: The Jade Cypher

Undead Citadel

Sairento VR

Ultrawings VR

Bow to Blood

Pirate Flight

DWVR

The Wizards-Enhanced edition

Red Matter

Operation Warcade

Beat Blaster

Honor and Duty : D-Day

Honor and Duty : Arcade Edition

Nature Treks

Mind Labyrinth

Scraper VR

Affected : The Manor

Telefrag VR

TrainerVR

Proze

Darkness Roller Coaster

Vertigo-Home

Contagion VR

Shadow Legend

Blind

A 3dRudder június 17-étől vásárolható meg, 119 eurós (kb. 37 ezer forint) induló áron.

×