Az Apple május hetedikére meghirdetett egy újabb eseményt. Az iPad széria és azok kiegészítői lehetnek majd a középpontban.

2024.04.27. –Az Apple legutoljára március végén mutatott be új termékeket. Az M3-as processzorral felvértezett MacBook Air modellek azóta már meg is érkeztek az első felhasználókhoz. A cég azonban nem tartott ekkor dedikált bemutatót, azaz Keynote-ot. Sokan akkorra várták az új iPad modelleket is, ám márciusban nem érkezett új táblagép az almás cég műhelyéből. Éppen ezért sokan arra tippeltek, hogy valamikor április végén, május elején egy dedikált bemutató keretein belül az Apple bemutathatja a régóta várt iPadeket is. Nos, úgy tűnik, hogy nem is kell már olyan sokat várni ezekre.

Ezúttal az Apple vezetőjét, Tim Cookot érte a megtiszteltetést, hogy bejelentse az eseményt. A szövegből hamar kiderülhet, hogy Pencil és iPad tematikájú lesz majd a bemutató, ahogy a május hetedikei időpont is már kőbe vésett, magyar idő szerint 19:00 órakor indul a móka. Remek kérdés lehet azonban, hogy milyen termékekkel készül pontosan az óriáscég. Szerencsére a Macrumors erre elég összeszedett választ tudott adni az elmúlt időszak pletykái alapján.

Ezeket a termékeket érdemes várni a következő Apple eseményen

A fókusz tehát a táblagépeket és azok kiegészítőit érintik, ám az ugrás nagyobb lehet az átlagosnál majd. Nézzük is, hogy mi várható:

  • Az iPad Pro széria immáron M3 chipeket kaphat, ami azonban még nagyobbat szólhat, az az OLED kijelző, a vékonyabb kávák és régóta pletykált MagSafe támogatás.
  • Az iPad Air modellek is megújulnak, az M2 chip mellett a 12.9 inches modell is bemutatkozhat, a korábbi iPad Pro széria mini-LED kijelzőjével.
  • Érkezhet egy új Magic Keyboard is az iPad Pro készülékekhez, aluminium vázzal és nagyobb trackpaddel.
  • Egy új Apple Pencil is érkezik, ezt már a Twitter üzenet is elárulta. A pletykák alapján az „összenyomást” is érzékeli majd, sőt, VisionOS-hez is párosítható lesz.

A fenti termékek mellett természetesen további meglepetések is csatlakozhatnak, ahogy bizony az is előfordulhat, hogy valami mégsem érkezik meg a korábban pletykált fejlesztésekből. A szivárogtatók azonban manapság ritkán hibáznak, így nagyjából a fenti lista lehet a mérvadó.

Ezt olvastad már?

Akarsz egy jót röhögni? Legyen 8: a legmerészebb vígjátékok 2000 óta

×