Mivel LEGO-ról van szó, nyilván számítasz rá, hogy mindkét szett zsebbe nyúlós – de cserébe elképesztően látványosak és kreatívak, amit imádni fogsz.

Gábor János

2024.04.27. – Zseniálisan készíti elő a NASA az Artemis-program legnagyobb eseményét, az ember következő Holdra lépését, amit több mint 50 éve elteltével várhatóan 2026-ban történik meg. Az űrügynökség addig sem tétlenkedik: jövőre például főpróbát tart és távirányítással landol az emberek szállítására is alkalmas leszálló egységgel. Egy ilyen, évekig tartó program (aminek a végső célja egy állandó Holdbázis létrehozása) őrületesen sok pénzbe kerül, de

a NASA nem csak az amerikai kormány felé tartja a markát a támogatásért, hanem maga is próbál pénzt keresni, például a brand reklámszatyorba tömködésével.

Az Artemis programnak a közelmúltban voltak és a következő években is lesznek különböző merch termékei, akár modern bőröndök, ruhák, kulacsok és más szuvenírek, akár, mint most, LEGO készletek formájában. Ennek a bevételéből a NASA költségvetésébe is vándorol némi pénz, hogy aztán űrkutatási célokat finanszírozzanak belőle. Ha a csillagok szerelmese vagy és még legózni is szeretsz, hamarosan eljön a te napod!

LEGO Tejútrendszer

A 40x65x5 centiméteres készlet lényegében egy falikép, 3091 elemből. A LEGO Art sorozat újabb darabja és egyike az építőkockás cégóriás zseniális űrkészleteinek, ami, miután összeraktad, a lakás éke lehet. Durva, de akárcsak egy 3D puzzle, úgy néz ki.

LEGO NASA Artemis űrkilövő rendszer

70x27x30 centiméteres szett, amihez persze jár az Orion űrkapszula, egy külön állványon, viszont elhelyezheted magán az űrhajón is, az orr részben. A LEGO Icons sorozat 3601 darabos készlete csodás, méretarányos mása annak az űrhajónak és egy pár kilövő rakétának, amivel következő Holdra lépő emberek indulnak majd a nagy utazásra.

A LEGO Tejútrendszer 81.490, míg a LEGO NASA Artemis űrkilövő rendszer 105.990 forintért kerül a polcokra, május 18-án. A LEGO® Insiders-tagok ennél valamivel hamarabb, május 15-én tudják megrendelni őket.

Ezt se hagyd ki:

18 év felett, felnőttként sem ciki a LEGO, sőt komoly előnyei vannak

×