Film/TV

HIVATALOS: Bontsd a pezsgőt, jön a Fallout 2. évada


Bódi Dániel

2024.04.19. – Már a Fallout első évadának április 11-ei premierje előtt is platykálgatták, hogy az Amazon nyitott a folytatásra, a játékadaptáció bődületes sikerét látván azonban minden kétség eloszlott, hogy Lucy, Maximus és a ghúl tovább folytathatják a pusztaságbeli kalandját.

A hivatalos bejelentés tehát csupán váratott magára, a minap viszont az Amazon megtörte a csendet, és hivatalosan is bejelentette, hogy el fog készülni a 2. évad. Hogy pontosan mikor debütálhat majd a Fallout következő szezonja, arról csak sejtéseink lehetnek (erről ebben a cikkünkben olvashatsz részletesebben), az első évad 8. részének vége ismeretében viszont egészen biztos, hogy Ella Purnell, Aaron Moten, Kyle MacLachlanm és  Walton Goggins karaktere mind vissza fog térni. A showrunnek továbbra is  Graham Wagner és Geneva Robertson-Dworet lesznek, a produceri székbe Lisa Joy és Jonathan Nolan is visszaülhetnek, és minden bizonnyal a játékokért felelős stúdió vezetője, Todd Howard is legalább akkora kreatív segítséget fog nyújtani, mint amekkorát az első évad forgatása során nyújtott.

„Jonah, Lisa, Geneva és Graham letarolta a világot ezzel az úttörő, vad, száguldó sorozattal. Magasra tettük a lécet ennek az ikonikus videojátéknak a szerelmesei számára, és úgy tűnik, hogy minden elvárást felül tudtunk múlni, miközben új rajongók millióit is bevonzottuk ebbe a világba…. Szeretnénk köszönetet mondani Jonah-nak és Lisának, valamint barátainknak a Bethesdánál, hogy megalkották nekünk ezt a sorozatot, valamint Genfnek és Grahamnek, hogy showrunnerként a fedélzetre léptek. Izgatottan várjuk… a második évadot, és hogy még mélyebbre vigyük a nézőket a Fallout szürreális világába” – mondta Jennifer Salke, az Amazon MGM Studios vezetője.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

CristijAn lazán elintéz EA Sports FC 24-ben, persze csak ha hagyod

2024.04.19. - Az Unibet Magyarország Twitch csatornáján tavaly feltűnt a Beat the Pro Challenge, ami 2024-ben…

2 óra telt el azóta...

Elveszi a Fortnite fiókoktól a V-Bucksot az Epic Games – Erre figyelj!

2024.04.19. - Gondolom, minden Fortnite játékos számára nagyon fontos a V-Bucks és annak biztonsága. Ebből…

3 óra telt el azóta...

Olyan sok a csaló a CS2-ben, hogy a profik is menekülnek a játékból

2024.04.19. - Gyanítom, hogy nem fog népszerűségi párbajt nyerni mostanában a CS2, miután az elmúlt…

4 óra telt el azóta...

Legközelebb is 2 különleges játékot ad ingyen az Epic Games

2024.04.19. -  Ha szereted az ingyenes játékokat (és ki ne szeretné), akkor most nem árt…

4 óra telt el azóta...

Ennyi volt: a Netflix lelőtte a The Witcher-sorozatot ⚡

Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.18. - Úgy tűnik…

19 óra telt el azóta...

Tudtad, hogy a Fallout-játékok tele vannak világsztárokkal?

Bódi Dániel 2024.04.18. - A csapból is a Fallout-sorozat folyik, aminek főszerepére nem a legnagyobb…

19 óra telt el azóta...