⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan.
2024.04.18. – Úgy tűnik három évadnyi csalódás és Henry Cavill távozása után a Netflixnél úgy döntöttek, nem húzzák már sokáig a The Witcher történetét. Mindezen aligha csodálkozhatunk: a sorozat már az első évaddal sem gurított nagyot, a második évad viszont még nagyobb szöget vert a sorozat koporsójába, a harmadik felvonás, majd a címszereplőt alakító színész dobbantása végleg megpecsételte a sorsát.
A sorozatot viszont a kitartó rajongók legnagyobb szerencséjére nem úgy kaszálták el, mint ahogyan a legtöbb Netflix-címet eddig: megengedik az alkotóknak, hogy tisztes véget írjanak Ríviai Geraltnak és barátainak, ezért a 4., immár Liam Hemsworth főszereplésével készülő évad után még elkészíthetnek egy utolsó, lezáró fejezetet, ami pontot rak mindennek a végére.
Hogy mindennek fényében pontosan miként végződik a Vad Falkát még csak érintőlegesen említő történet, azt nem tudni, de még a következő évadig is el fog telni némi idő: a 4. évad premierjére csak 2025-ban lesz érdemes számítani.
Bódi Dániel 2024.04.18. - A csapból is a Fallout-sorozat folyik, aminek főszerepére nem a legnagyobb…
2024.04.18. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.18. - Április 18-tól…
Gábor János 2024.04.18. - A PlayStation ezúttal a Pumával kötött együttműködéssel szeretné kiterjeszteni a jelenlétét…
2024.04.18. - Eiichiro Oda mangaka még 1997-ben indította útjára Monkey D. Luffyt, hogy egyszer, kalandokkal…
Gábor János 2024.04.18. - A Superman tévé- és mozifilmek, sorozatok vagy rajzfilmek mára hatalmas archívumot…