Call of Duty

Ezekkel a Warzone módokkal játszhatsz a szezon utolsó előtti hetében

2024.03.20. – Március hatodikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második, közös szezonjának Reloaded frissítése. Ahogy azt már korábban világossá tették a fejlesztők, ezúttal sem maradunk újdonságok nélkül. Friss fegyverek, új Fortune’s Keep POI, új MW III pályák és megannyi fejlesztés várja a játékosokat. A Season 2 elején bemutatkozott Warzone Ranked ezúttal a Battle Royale mód helyett Resurgence alapokra építkezik, ez nagy eséllyel ebben az érában már így is marad. Remek kérdés lehet továbbra is, hogy milyen játékmódokra számíthatnak az elkövetkezendő napokban, hetekben a játékosok. Az első szezon viszonylag visszafogottabb volt, a Season 2 kicsit már sokszínűbb.

Az ünnepi időszak adta magát, hiszen a fejlesztők több, remek móddal is készültek akár a Warzone, akár a Modern Warfare III játékokban. Január azonban nem tartogatott nagy meglepetéseket. Vondel és Ashika is aktív szerepet töltött be, mostanra pedig négy pályából is szemezgethetnek a Warzone játékosok, bár Ashikát már hetek óta nem látta senki. A korábbi, fejlesztői információk alapján Rebirth Island is visszatér majd a battle royale játékmódba, tovább fokozva az izgalmakat. A pletykák Season 3 debütálásokról szólnak, ám ezzel kapcsolatos fejlesztői információ ez idáig nem érkezett.

Ezekre a Warzone játékmódokra érdemes készülni a Season 2 Reloaded harmadik hetében

A fejlesztők nem is olyan rég egy Twitter/Blog bejegyzésben leplezték le, hogy a Season 2 Reloaded harmadik hetében mire számíthatnak majd a játékosok. A fenti módokkal kell beérni az elkövetkezendő 7 napban. Ahogy az lenni szokott, ezúttal is csütörtök este, 19:00 órakor frissül majd a playlist. 

Az alábbi módokkal érdemes tehát kalkulálni március 21. és 27. között:

Ranked Play Resurgence

  • Trios (Fortune’s Keep)

Battle Royale

  • Solos, Duos, Quads (Urzikstan)
  • Trios (Vondel)

Resurgence

  • Solos (Vondel)
  • Duos (Ashika Island)
  • Trios (Fortune’s Keep)
  • Quads (Urzikstan POI Rotation)

Lockdown

  • Quads (Urzikstan)

Mixed BR

  • Quads (Urzikstan)

Jól látható, hogy maga a felhozatal színes és Ashika szigete is visszatért, ám váratlan módokkal nem jelentkeztek az Activision munkatársai. Könnyen lehet, hogy a szezon még tartogat meglepetéseket, hiszen kollaborációs eseményeknek sem leszünk híján, ám erre egyre kevesebb az esély.

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

Szinte lézerként szedi áldozatait ez a Warzone fegyver

2024.03.21. –Több mint 4 éves múltra tekinthet már vissza a Warzone. Sajnos vagy nem sajnos, minden…

9 óra telt el azóta...

Remek funkcióval bővül a Jegyzettömb alkalmazás, nem kár a Wordpadért

2024.03.21. – A Microsoft az elmúlt időszakban egyre több funkcióval vértezi fel a gyári alkalmazásait.…

10 óra telt el azóta...

Végre megérkeztek a Counter-Strike 2 Major matricái, torzsié is itt van

2024.03.21. – Az első Counter-Strike 2 Major 2024. március 17-én vette kezdetét. A CS2 leleplezése után…

10 óra telt el azóta...

Egy magyar játék is kikerül a PlayStation Plus Extra kínálatából áprilisban

2024.03.21. – A PlayStation Plus előfizetői rengeteg játékot próbálhatnak ki az előfizetés részeként, főleg a…

10 óra telt el azóta...

Döntöttek a hackerek – LEÁLL az egyik nagy Call of Duty csalás-szolgáltató

2024.03.21. – Az online játékok rengeteg kihívást tartogatnak, ezen pedig az a tény sem segít,…

10 óra telt el azóta...

Elszégyelled magad vásárláskor, olyan nagy akcióban a Ubisoft-játékok

Bódi Dániel 2024.03.21. - Nyilvánvaló, hogy senki sem fogja elszégyellni magát, ha akciós játékot vesz,…

10 óra telt el azóta...