Call of Duty

Olyan játékmódok jönnek a Warzone Mobile-ba, hogy tuti le fogod tölteni

2024.03.16. – Nincs már olyan messze, hogy a régóta várt Warzone Mobile hivatalosan is megjelenjen világszerte. Így szinte minden nap kapunk valami újdonságot a játékról, többek között a játékmódok listája és a legfrissebb előzetes is befutott. A Call of Duty: Warzone Mobile jelentős lépés a franchise számára, mivel olyan új funkciókat kínál, amik a régebbi Call of Duty Mobile-ban nem voltak elérhetők. Több mint egy évvel az eredeti bejelentés után, februárban végre megerősítették, hogy a mobiljáték március 21-én jelenik meg a világ minden táján, aminek talán legfontosabb eleme, hogy szinkronban lesz a jelenleg futó Modern Warfare 3-mal és Warzone 2-vel. Nem említve a közkedvelt Verdansk visszatérését. A Warzone Mobile korai verziója már egy ideje játszható volt bizonyos régiókban, ebből pedig már tudtuk, hogy pazar lesz a grafika.

Játékmódok

A Call of Duty oldalán nemrég közzétett posztban az Activision bemutatta a játékmódokat, amikre a rajongók március 21-én számíthatnak. A standard Battle Royale mód mellett, amibe egyszerre 120-an is beugorhatnak majd, egy Mobile Royale mód is érkezik, ahol sokkal jobb lesz a loot, több küldetés is lesz benne, és gyorsabbak lesznek a harcok is. Mindkét módot a Warzone klasszikus Verdansk pályáján játszhatjuk. Aztán jön a Rebirth Resurgence játékmód is, természetesen Rebirth Islanden, amiben bizonyos esetekben mindig visszatérhetünk a játékba. Persze nem csak BR lesz, hanem 6v6 játékmód is, Mosh Pit és Shoot the Ship módokban, olyan pályákon, mint Scrapyard, El Asilo, Hotel, Shipment és Shoot House. Még egyszer:

  • Battle Royale
  • Mobile Royale
  • Rebirth Resurgence
  • Mosh Pit (6v6)
  • Shoot the Ship (6v6)

Az Activision azt is kijelentette, hogy a játékmódok folyamatosan cserélődnek majd, ahogy minden CoD játékban. Jó hír, hogy amit mondjuk elérünk a normál Battle Pass-ban, azt a Mobile-ban is megkapjuk. Ez oda-vissza igaz.

Előzetes

Ha ez nem lenne elég, nemrég befutott a játék legfrissebb előzetese is, ami még tovább fokozza a hangulatot.

 

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

A 18 karátos Apple Vision Pro-t szintén nem engedheted meg magadnak

2024.03.16. - Az Apple Vision Pro körül igazi hype alakult ki néhány hónapja, azonban szerintem…

19 perc telt el azóta...

Így néztek ki valójában? Történelmi személyekről készít portrét egy művész

Gábor János 2022. 11. 25.  - Becca, a Royalty Now alkotója régi fotók restaurálásával kezdte,…

36 perc telt el azóta...

Hát ezért annyira trágya egy csomó játék PC-s portja

Gábor János 2023.09.28. - Az utóbbi években nagyon sokféle akadály ugrott elő a bokorból, hogy…

1 óra telt el azóta...

Jól beszabályozzák az AI-t és ezt te is rendesen meg fogod érezni

Gábor János 2024.03.16. - Az Európai Parlament március 13-án elfogadta a mesterséges intelligencia szabályzásáról szóló…

2 óra telt el azóta...

Ilyenek voltak a 18+-os filmek játékadaptációi a ’80-as években

Gábor János 2023.08.14. - A videojátékok film- és sorozatadaptációnak ma érzékelhető hype-ja van, ott van…

2 óra telt el azóta...

Új képek a Senua’s Saga: Hellblade II-ből – szebb már nem is lehetne

Gábor János 2024.03.16. - A Ninja Theory megerősítette, hogy a Senua's Saga: Hellblade II tartalmazni…

2 óra telt el azóta...