Gaming

Jön az új PS5-frissítés, ami szuperhasznos újdonságokat hoz


Bódi Dániel

2024.03.13. – A mai napon a Sony bejelentette, hogy hamarosan minden egyes PlayStation 5 konzolra megérkeznek azok az újdonságok, melyeket még februárban  a meghívott felhasználók egy béta tesztelés során kipróbálhattak. Bár a legújabb frissítés pontos érkezését még nem ismerjük, a Sony hangsúlyozta, hogy még ebben a hónapban, azaz márciusban mindenki megkapja.

És érdemes is lesz telepíteni, hiszen a frissítés után finomodik a DualSense kontroller hangszórója és mikrofonja, aminek maximális hangerejét feljebb tornázzák, de persze továbbra is tetszőlegesen állítható. Továbbá az új mesterséges intelligencia alapú fejlesztéseknek hála javul a mikrofon zajszűrése, így a gombnyomás és más környezeti zaj már nem fog behallatszódni a játékba.

A Share Screen extra funkciókkal gyarapodik: a nézők már már emoji-reakciókat is küldhetnek a közvetítő játékosnak, sőt, mindenféle vonalakkal és jelzésekkel segíthetik (vagy zavarhatják) a játékot. Ezt a funkciót azonban a házigazda bármikor kikapcsolhatja, ha túlságosan zavarónak találja, vagy szimplán nem kíváncsi a többiekre. Ez nagyjából így fog kinézni a gyakorlatban:

Mindezeken túl hamarosan állítható lesz a PlayStation 5 konzol bekapcsolás- és állapotjelzőjének fényereje, melyet a frissítés után háromféleképp variálhatunk: lehet alig láthatóan halovány, választhatjuk a közepes szintet, vagy maradhatunk a gyári alapbeállításoknál is. Ezt a lehetőséget a Beállítások menüben a bekapcsolás-jelző hang mellett a Hang és fény menüben fogjuk megtalálni.

Hogy a Sony pontosan mikor fogja kiadni az újabb funkciókat, azt mint mondtam, még nem tudni, de valószínűleg már csak az utolsó finomhangolásokat végzik és néhány napon, maximum két héten belül már élesedik. A frissítéshez igazából sok mindent nem kell csinálni, hiszen alapból automatikusan frissül a konzol, ha viszont ez ki van kapcsolva, akkor manuálisan kell majd elindítani a letöltést, addig pedig – szokás szerint – az online funkciókhoz sem lehet hozzáférni.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezek a legjobb vezeték nélküli, gamer billentyűzetek: analógtól a budgetig

2024.03.13. - A vezeték nélküli perifériák egyre nagyobb szeletet kérnek maguknak. Az egykor lassú és…

12 perc telt el azóta...

Még 3 játék kerül ki a PS Plus kínálatból – Ennyi időtök van pótolni

2024.03.13. - A PlayStation Plus egy olyan előfizetési rendszer, ami mondhatjuk elengedhetetlen egy PlayStation felhasználó…

41 perc telt el azóta...

Kitalálták, hogy lesz KÉTSZER gyorsabb a géped, anélkül, hogy új hardvert kéne venni

2024.03.13. - Ugye, milyen bosszantó, hogy a technika fejlődése folyamatosan halad, mi pedig egyszerűen nem…

42 perc telt el azóta...

Több Dragon Ball, Naruto és One Piece játék is szuperolcsó lett a Steamen

2024.03.13. - Annyira érdekes, hogy nem sokkal azután, hogy Akira Toriyama, a Dragon Ball alkotója…

3 óra telt el azóta...

Itt nyomhatod fel a szolgáltatódat, ha lassú az internet

Gábor János 2024.03.13. - Bár a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság internetsebesség-mérő oldala 2015 óta…

4 óra telt el azóta...

Komoly kihívót kaphat a Cyberpunk 2077 – Ilyen lesz a Nobody Wants to Die

2024.03.13. - Oké, tudjuk jól, hogy a Cyberpunk 2077 megjelenése nem volt éppen zökkenőmentes, de…

5 óra telt el azóta...