Call of Duty

Sok ajándékot hoz a Warzone Mobile: ezekre érdemes készülni

2024.03.06. – A Warzone Mobile már 2022-ben béta verziót kapott, így joggal várhatták a rajongók a 2023-as érkezést. Hamar kiderült azonban a tavalyi év során, hogy a fejlesztőknek ennél jóval több időre van szüksége. Tovább bővítették a béta résztvevős régiók listáját, ám a globális start csak nem akart körvonalazódni. Először egy 2023 májusi időpont került terítékre, majd ezt követte egy novemberi jóslat. Valószínűleg az eredeti tervek között valóban ez szerepelt, ám ekkor sem érkezett meg a játék.

Egészen 2024 februárjának utolsó napjaiig kellett várni arra, hogy az Activision munkatársai ismét megszólaljanak az Android és iOS platformra várható újdonsággal kapcsolatban. Ekkor azonban igazi örömhírt kaptak a játékosok, hiszen hamar kiderült, hogy gyakorlatilag néhány hét választja el őket a teljes, globális startig. A Warzone Mobile legfontosabb tulajdonságait, tudnivalóit már összegyűjtöttük az elmúlt napokban, most azonban egy másik okból kifolyólag kerülhet terítékre. Ahogy azt sejteni lehetett, a Warzone Mobile-t érkezését a multiplayer és a Battle Royale kliens is megünnepli majd.

Egy igazi event képe kezd kibontakozni

Az esemény az Operation Day Zero nevet viseli majd magán. Nem titok, hogy a Warzone Mobile érkezését ünnepli meg ilyen formában a fejlesztői gárda. A cross-progressionnek köszönhetően azonban gyakorlatilag bármelyik verzióban használható lesznek majd a begyűjtött tárgyak, legyen szó multiplayer, Zombie, Warzone vagy Warzone Mobile kliensekről. A küldetések valamiért néhány Warzone felhasználó számára valamiért élesedtek már, ám az igazi startra csak a Warzone Mobile megjelenésének környékén, március 21-én kerül majd sor.

A küldetések és a jutalmak

A Warzone PC és konzolos verziója is kezdeti küldetésekkel segítette a játékosokat, így az elv is hasonló lehet majd itt is. Mindenképp érdemes lehet letolni a jutalmakat a mobilos változatban is, hiszen az egyedi ajándékokat később PC-n vagy konzolon is lehet majd használni. Valami hasonlóra érdemes tehát készülni:

Stage 1

  • Jelentkezz be a játékba
  • Teljesíts egy Resurgence meccset
  • Teljesíts egy Plunder meccset
  • Ölj meg egy ellenfelet Warzone-ban
  • Nyiss ki egy Supply Boxot

Stage 2

  • Hozz létre egy egyedi Warzone loadoutot
  • Nyiss ki egy Loadout Dropot Battle Royale vagy Resurgence meccsekben
  • Vegyél meg egy tetszőleges tárgyat a Buy Station állomásokon
  • Cseréld le az Operatorod
  • Teljesíts egy Battle Royale meccset

Stage 3

  • Játssz le legalább 10 meccset bármelyik Warzone módban
  • Szerelj fel egy fegyvert öt egyedi kiegészítővel
  • Teljesíts egy Contractot Warzone-ban
  • Adj hozzá egy új barátot a Warzone felületén
  • Hozd vissza egyik csapattársadat a Buy Station segítségével

Lehet, hogy a küldetések nem teljesen lesznek azonosak a fentiekkel, ám hatalmas átfedésre lehet majd készülni a kiszivárgott fájlok alapján, de az is előfordulhat, hogy 100%-os lesz az egyezés.

A jutalmak listája sem ismeretlen már:

  • “Shattered” Large Decal: Teljesítsd a Stage 1 küldetéseket
  • “In The Shadows” Sticker: Teljesítsd a Stage 2 küldetéseket
  • “Safeguard” Jabber Operator Skin: Teljesítsd a Stage 3 küldetéseket

Bizony, az értéktelen Decal és Sticker mellett egy Operator Skint is bezsebelhetnek a játékosok. A frissen becsatlakozó, mobilos felhasználóknak tehát nem kell teljesen „üres” Operatorokkal játszania már az első napokban sem. Az biztos, hogy ez még csak a kezdet, a fejlesztők nem fognak finomkodni a későbbiekben sem.

Forrás: CharlieINTEL

Ezt láttad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Még akár jó is lehet? – Új híreket kaptunk a készülő Alkonyat-sorozatról

2024.03.06. - Sorozat készülhet hamarosan az Alkonyatból. Ez így leírva nem nagy újdonság, ugyanis már…

34 perc telt el azóta...

Jó a kapás: a 7 legélvezetesebb horgászjáték, amit kifoghatsz

Gábor János 2024.03.06. - Kimenekülnél a világból, de csak ritkán teheted meg, hogy nyakadba veszed…

1 óra telt el azóta...

A Sony is AR szemüvegen dolgozhat, de kifejezetten a PlayStation 5-höz

2024.03.06. - Úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy drága és nem mindenki való, az Apple…

2 óra telt el azóta...

Több előnnyel járhatnak, de nem tökéletesek: ezért (ne) vegyél ívelt monitort

2024.03.06. - Nincs könnyű dolga azoknak a játékosoknak, felhasználóknak, akik manapság nézelődnek monitorok után. Ez…

2 óra telt el azóta...

Idén is lesz GAMER SYMPHONY koncert Budapesten, már kaphatók a jegyek

2024.03.06. - Tavaly mi is beszámoltunk róla, hogy a Budafoki Dohnányi Zenekar milyen látványos zenei…

3 óra telt el azóta...

Íme a tejhulladékból készült szivacs, ami aranyat nyer ki alaplapokból

2024.03.06. - A világon már több mint 8 milliárdan élünk, ám az életvitelünk nem megfelelő…

3 óra telt el azóta...