Tech/Tudomány

A Sony is AR szemüvegen dolgozhat, de kifejezetten a PlayStation 5-höz

2024.03.06. – Úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy drága és nem mindenki való, az Apple Vision Pro eléggé felhívta a figyelmet kiterjesztett valóságra (AR) a világon. Bár korábban is létezett a technológia, az Apple miatt most széles körben nagy lett az érdeklődés, és számtalan hasonló készülék lepi el a piacot. Úgy tűnik, hogy ebből a Sony sem marad ki, de ők inkább a PlayStation felhasználók életét szeretnék még látványosabbá tenni. A GameRant szerint legalábbis több olyan dokumentum is felbukkant az utóbbi időben, amit szerint a Sony olyan AR szemüvegen dolgozik, ami kifejezetten a PlayStation 5-tel működik. Bár egyáltalán nem biztos, hogy ez valaha is megvalósul, néhány érdekes funkciót azért közzé tettek.

Sony PlayStation AR

Bár a Sony 2016 óta, a PSVR megjelenése óta mutatja, hogy mennyire szereti támogatni a VR játékokat, a cég még nem dobott ki semmit az AR területén. A Sony kiterjesztett valósággal kapcsolatos szabadalmi tevékenysége azonban megnőtt, szóval erősen gondolkoznak valamin. De min? Egy friss szabadalom egy PS5-kompatibilis AR-szemüveget ír le, amivel a valós térben alkotott dolgokat játéktérré alakíthatunk. Az egyik példában valaki egy papírlapot hajlít meg a térben, amit a szemüveg aztán feltérképez, majd egy dirt bike versenypályává alakít. A szabadalom szerint a technológia többféle anyagot is képes lenne virtuális játszótérré alakítani.

Ez a szabadalom persze eltér az AR-rendszerek ismert használatától, ami nagyjából annyit tesz, hogy a térben látjuk a képernyőt, amin játszunk. Ez az új ötlet azt mutatja, hogy a szemüveggel látunk a térben, a kezünkkel alkotunk és a kontrollerrel játszunk. Az egész nagyon szépen hangzik, és jól mutatja, hogy a Sony mennyire szeretne valamit kezdeni az AR-technológiával. Ha minden igaz, szeretnének majd olyan játékokat is, amik kihasználják az AR-t.

Persze ilyenkor mindig a nagy kérdés az, hogy mit kezdenek ezzel a szabadalommal? A PlayStation VR2 nem fogyott különösebben jól, ami miatt a Sony talán kétszer is meggondolja, mielőtt erőforrásokat áldoz egy olyan dologba, ami még gyerekcipőben jár. Ettől függetlenül nagyon király lenne!

Borítókép: Illusztráció (Nreal)

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Több előnnyel járhatnak, de nem tökéletesek: ezért (ne) vegyél ívelt monitort

2024.03.06. - Nincs könnyű dolga azoknak a játékosoknak, felhasználóknak, akik manapság nézelődnek monitorok után. Ez…

31 perc telt el azóta...

Idén is lesz GAMER SYMPHONY koncert Budapesten, már kaphatók a jegyek

2024.03.06. - Tavaly mi is beszámoltunk róla, hogy a Budafoki Dohnányi Zenekar milyen látványos zenei…

1 óra telt el azóta...

Íme a tejhulladékból készült szivacs, ami aranyat nyer ki alaplapokból

2024.03.06. - A világon már több mint 8 milliárdan élünk, ám az életvitelünk nem megfelelő…

1 óra telt el azóta...

Történelmi csúcson a Bitcoin – sosem ért még ennyit a kriptó

Bódi Dániel 2024.03.06. - A 2022-es drámai mélyrepülés láttán a hithű kriptohívőkön kívül aligha tudta…

2 óra telt el azóta...

Ez kellett: az HBO Max is megkezdi a jelszómegosztás tiltását

2024.03.06. - Szép lassan véget érnek azok az idők, amikor előfizettünk egy streaming-szolgáltatásra, és azt…

3 óra telt el azóta...

Újabb sikerjáték jön a Netflix Gamesre, de jó sokan nem férnek majd hozzá

Gábor János 2024.03.06. - Nagyon nagy sikerű cím mobilos verziója szakad az előfizetők nyakába a…

4 óra telt el azóta...