Tech/Tudomány

Ultrahasznos új funkció érkezik a Google Mapsbe


Bódi Dániel

2024.02.27. – A Google Maps megállás nélkül egyre jobb és hasznosabb alkalmazássá válik, a Google azonban egyvalamivel adósunk: a „glanceable directions”, azaz az egyetlen pillantással követhető útvonalak funkciójával.

A vállalat ezt az ultrahasznos újítást még 2023 februárjában jelentette be azzal az ígérettel, hogy már nyáron, június-július környékén már használhatjuk – viszont sajnálatunkra azóta egyetlen frissítéssel sem jött meg. Az új funkcióra azonban már nem kell tovább várunk, az Android Police munkatársai ugyanis az térképalkalmazás nyomkodása közben a minap kiszúrták, hogy néhányaknak már elérhető.

A dolog viszont trükkös, ugyanis hiába kezdték hozzáadni a Google Mapshez, az alapértelmezettként ki van kapcsolva, így még azok sem fognak tudni a létezéséről, akik azon szerencsések közé tartoznak, akik már használhatják. Ehhez az alkalmazásba lépve a profilképünkre bökve a Beállítások menüpontba kell lépnünk, majd legörgetve belépni a Navigációs beállításokba. Itt az AP szerint a Térkép megjelenítése opciók alatt kell megjelennie mint Glanceable directions, magyarul talán „ránézhető útvonalak” (?), amennyiben már elérhető – sokaknak viszont valószínűleg hozzám hasonlóan még várniuk kell (ezért sem ismerem a pontos magyar megfelelőjét).

Az új funkciót azonban határozottan érdemes bekapcsolni, ugyanis két tényleg nagyon hasznos újítást hoz:

  • az egyik, hogy ezzel utazás közben már a zárolt képernyőn is megjelennek az élő útvonalak, amiket eddig csak a telefon feloldásával láthattunk,
  • a másik pedig, hogy a tervezett/ajánlott útvonalak dinamikusan változnak attól függően, hogy hol vagyunk. Ha például egy választott útvonalról letérünk, akkor nem kell átterveznünk semmit, a Google Maps automatikusan átvált a legoptimálisabb ajánlott útvonalra.

Ezek a funkciók pedig minden közlekedési móddal működnek, legyünk akár autóval, tömegközlekedéssel, biciklivel, vagy gyalog. Ha te még esetleg nem találod a beállítások között a funkciót, akkor érdemes várni pár napot-hetet, ugyanis a Google ahogyan mindig, úgy most is fokozatosan frissíti az alkalmazást mindenkinél.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

53 perc telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

1 óra telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

2 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

3 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

3 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

14 óra telt el azóta...