Tech/Tudomány

Létezik egy beállítás, amivel a Windows 10 és 11 úgy nézhet ki, mint a 7

2024.02.05. – Sajnos mindenkinek el kell fogadnia, hogy a Windows 7 bár nagyon sokak által szeretett operációs rendszer volt, sajnos nyugdíjba kellett küldeni. Már nem csak nem támogatott és nem biztonságos, de egyre több játékosfunkció is megszűnt rajta, mint például a Steam vagy a Rockstar Games Launcher. Persze megértem azokat is, akik szeretnék, ha minden olyan lenne, mint régen. Nos, úgy tűnik, hogy van megoldás, ugyanis létezik egy parancs, amivel a számítógépen jelenleg futó

Windows 10 és 11 külsejét lehet átváltoztatni Windows 7 vagy Vista dizájnra.

Hú, de menő

Nos, ahogy arról a PCFórum is beszámol, már elérhető a Revert8Plus nevű projekt, ami úgy módosítja a Windows 8, 10 és 11 rendszerek beállításait, hogy azok megjelenésükben teljesen úgy nézzenek ki, mint a jól ismert és hiányzol Win 7. Igen, régi stílust kapnak a háttérképek, az ablakok, a Start menü, de minden más marad a régi, vagyis továbbra is Win 10, 11 fut a gépünkön. Sőt, még a bejelentkezési képernyő is visszaváltozik a régire, az pedig már csak hab a tortán, hogy a Windows 7 játékai is visszakerültek a menübe, a klasszikus Médialejátszóval együtt. A beállítás még arra is alkalmas, hogy a Vista stílusát is visszaidézzük a gépünkön. Mindez pedig csak egy kinézet.

Lehet baj

Bár a dolog nagyon jól hangzik, és valóban egyszerű a használata, a működéshez szükség van arra, hogy teljes hozzáférést biztosítsunk a programnak a gépen. Ez sajnos azt is jelentheti, hogy olyan beállításokat is módosít, amit nem annyira szeretnénk, sőt biztonsági kockázata is lehet, vagy épp valami nem kompatibilis. Szóval mindenki csak saját felelősségre használja. Aki szeretné kipróbálni inkább olyan gépen tegye, amit nem annyira sajnál.

Amúgy korábban valaki már elképzelte, hogy milyen is lehetne egy modern Windows rendszer, a régi Windows 7 dizájnját alapul véve:

 

DV

Korábbi cikkek

Ennyibe kerül majd a Windows 10 támogatása, ha nem mondasz le róla

2024.04.03. - Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak…

23 perc telt el azóta...

Végre: ekkor mutatja be a Bungie az elhalasztott Destiny 2 bővítményt

Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…

56 perc telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

14 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

15 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

15 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

15 óra telt el azóta...