2024.01.31. – Február 7-én startol a Call of Duty soron következő szezonja. A Season 1 Reloaded január 17-én érkezett meg a szerverekre, ám a játékosok nem sokat pihenhettek. Az ünnepi időszak miatt torlódtak egymásra a frissítések időpontjai, a soron következő csomagok már jóval kiszámíthatóbbak lesznek. Egy azonban biztos, a játékosok nem igazán fognak unatkozni a közeljövőben. Január 30-án már a Call of Duty Season 2 borítóképét megpillanthattuk, január 31-én pedig a hivatalos trailer is megérkezett.
Ahogy az lenni szokott, a közösség a trailer megérkezése után azon nyomban elemezni kezdte a mozgóképet. Sejteni lehetett, hogy a fejlesztők rengeteg újdonságot lepleznek le. Nem csak az új fegyverek kiléte került napvilágra, de az érkező skinekkel, pályákkal és Field Upgrade tárgyakkal kapcsolatban is érkeztek megfigyelések.
Nagy eséllyel a fejlesztői bejegyzésre sem kell már sokat várni, addig azonban az alábbi információkat vehetjük biztosra:
A fejlesztői blogbejegyzés remélhetőleg február első napjaiban élesedhet, melynek segítségével közelebbről is megismerkedhetünk az immár hivatalos információkkal.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…
2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…
Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…
2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…