Tippek és akciók

3 kifejezetten remek játékot ad ajándékba minden PS Plus-tagnak a Sony


Bódi Dániel

2024.01.31. – A Sony tovább folytatja a PS Plus-szolgáltatása mellé adott ajándék játékok sorát, ezúttal pedig három egészen szórakoztató címmel lehetnek gazdagabbak az Essential, az Extra, vagy a Premium csomagok előfizetői.

Sőt, a három ajándék között egy egészen friss, konkrétan első napos játéknak is örülhetünk; a Foamstars amint megjelenik, azonnal meg is kapják a PS Plus tagok. A 4v4 multiplayer játék tulajdonképpen a PlayStation Splatoonja, annyi különbséggel, hogy a Nintendo-exkluzívval ellentétben a Foamstarsban nem festékkel, hanem habbal kell beteríteni a pályát és az ellenfeleket.

 

A másik – PS Plus-előfizetés fejében – ingyenesen berámolható játék, a Rollerdome szintén frissnek mondható, hiszen 2022 közepén jelent meg, majd vált az év egyik legkellemesebb meglepetésévé (és sokak szerint az egyik legjobbjává). Bár elsőre sokakat elriaszthat a koncepció, valójában azonban egy akciózseniről van szó: a Rollerdome voltaképp egy arénaharc, amiben mindenféle leölendő ellenfelet zúdítanak a koripályán különféle fegyverrel guruló és trükköző hősünkre. A cél, hogy az összessel végezzünk, miközben ugrálunk, csúszunk, időlassítunk. A játékmenet emiatt egészen pörgős is, hiszen a görkorival a lábunkon nincs megállás, folyamatos mozgásban kell kerülgetnünk az ellenfeleket és osztanunk is az áldást.

 

A harmadik ajándék, a Steelrising sem sokkal régebbi, hiszen 2022. szeptemberében jelent csak meg PC-re, Xbox Series és PS5 konzolokra – ami egyben azt is jelenti, hogy csak az utóbbi játékgép tulajdonosai tarthatnak rá igényt. A játék alapvetően egy soulslike némi metroidvaniával nyakon öntve, és bár nem találja fel a spanyol viaszt, egészen jól ötvözi a különböző műfajokból kölcsönzött elemeket. Stílusa és atmoszférája is akad bőven, ami éppen elég ahhoz, hogy az elejétől a végéig lekösse a kihívásra vágyó játékosokat.

 

A PS Plus-előfizetők a játékokat február 6-tól egészen március 4-ig adhatják a profiljaikhoz, melyeket az előfizetésük lemondásáig bármikor letölthetnek. De az ajándékok sora még nem ér véget: a PS Plus mellé ezúttal egy csomó Fall Guys kozmetikum is jár, melyek a PlayStation-exkluzív játékai ihlettek – köztük is Aloy-jal, Ratchettel és Clankkal.

ILLETVE!

A PS Plus Premiumosok február 6-tól kezdve vásárlás nélkül belevághatnak a Spider-Man 2-be. Sajnos azonban 2 órás hálóhintázással kell beérjük, ha kíváncsiak vagyunk a pókkaland egészére, akkor már meg kell vásárolnunk a teljes játékot – ami még egy teljes évig egészen biztosan nem fog bekerülni a játékszolgáltatás Extrával és a Premiummal elérhető katalógusába. Emellett egy másik, 2023 egyik legjobbja is megkapta a maga PS Plus próbaverzióját – amiről ebben a cikkben olvashatsz többet.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

12 perc telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

26 perc telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

2 óra telt el azóta...

Para és INGYENES – Már tölthető az új Silent Hill játék PlayStation 5-re

2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…

3 óra telt el azóta...

Arat a TikTok, jön fel az streaming – ezeket az appokat zabálják a gyerekek

Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…

4 óra telt el azóta...

Idén is jön Sonic, de a Metro VR is ütni fog – Ezt tartogatta a State of Play

2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…

14 óra telt el azóta...