Gaming

Új vezetőt kapott a Blizzard, új fejezet indul a vállalat történetében

2024.01.30. – Mike Ybarra lemondására azonnal sor került, miután tömeges elbocsátási hullámot indítottak a Microsoftnál. Természetesen beleértve az Activision Blizzardot is. Több mint 1900 állást szüntettek meg , köztük a Blizzard néhány ügyfélszolgálati csapatát. Mondhatjuk hát, hogy nem volt könnyű időszaka a játékfejlesztőknek. Ezzel egy időben a cég egyik társalapítója, Allen Adham is bejelentette távozását. Adham 1991 februárjában megalapította a Blizzardot – korábban Silicon & Synapse néven futott – Frank Pearce és Mike Morhaime mellett. Most pedig egy teljesen új fejezet indul majd a vállalat történetében. Temérdek belső, szervezeti balhé sározta be mostanában a jó nevű stúdió nevét. Az új elnöknek nem lesz egyszerű dolga megtisztítani a megcsorbult hírnevet.

Forrás: Blizzard

Egy új időszámítás kezdete

Január 29-én a Microsoft Johanna Fariest nevezte ki a Blizzard elnöki posztjára. A Call of Duty franchise korábbi vezérigazgatójaként Faries az első nő, aki a Blizzard Entertainment vezetői posztját tölti be. Az Activision Blizzardnál töltött ideje előtt Faries 12 évet töltött a National Football League (NFL) irodájában, több marketing és üzleti osztályon. A Blizzard összes munkatársának kiküldött e-mail szerint Faries február 5-én kezdi meg szolgálatát.

 

A Call of Duty franchise-zal végzett korábbi munkája és az esportos múltja mellett Faries az elmondása szerint szabadidejében olyan játékokkal játszik, mint a Diablo 4 és a Baldur’s Gate 3. A Microsoft játékstúdióinak és felvásárlásainak szerkezetátalakításának részeként Faries más vezetőkkel, köztük Phil Spencerrel, a Microsoft Gaming vezérigazgatójával és az Xbox Game Studios vezetőjével, Matt Booty-val fog együtt dolgozni. Faries egy mozgalmas 2024 közepette veszi át a vezetést a Blizzardnál, már terítéken vannak ugyanis a World of Warcraft és a Diablo 4 frissítései. Hogy Faries átadja-e szaktudását az esportok terén az újonnan alakult Overwatch Championship Series-nek, majd kiderül. De valljuk be, balgaság lenne nem kihasználni az új vezető rutinját.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

51 perc telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

56 perc telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

1 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

1 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

1 óra telt el azóta...

Visszatért a Warzone egyik legjobb fegyvere – Ez a kiegészítő a titok

2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…

2 óra telt el azóta...