Gaming

Szívükhöz kapnak a Dragon Ball fanok az új Budokai Tenkaichi friss előzetesétől


Bódi Dániel

2024.01.30. – Sokáig nem szaporítanám a szót, egyrészt mert a legtöbben úgyis azonnal legörgetnek az egészen izgalmas játékmenetet nem csak nyomokban, hanem nagyrészt tartalmazó friss Dragon Ball Z: Sparking Zero előzeteshez, másrészt pedig azért, mert az majd úgyis beszél helyettem.

Elöljáróban viszont gyorsan: bár a Namco csak visszafogottan jelzi nekünk, nyugati játékosoknak, hogy az új Dragon Ball-játék a legendás és közimádott, ám 2007-ben véget ért Budokai Tenkaichi-sorozat része, nem pedig egy másik szériát indítanak. Ez azért fontos, mert Budokai Tenkaichi a Dragon Ball őshazájában, Japánban nem igazán létezik, ott ugyanis már eleve Sparking! címmel indult még 2005-ben. Ezért is a Zero: nyugaton Budokai Tenkaichi 4-nek kellene lennie a számozás szerint, de az új résszel egyúttal új időszámítás is kezdődik, valamint egységesítik a keleten és a nyugaton futtatott brandeket.

Az új előzetessel sajnos megjelenési dátumot nem, de egy első karakterlistát kaptunk, rajta azokkal választható hősökkel és formákkal, melyekkel már biztosan móresre taníthatjuk az ellenfeleket. Ugyan elég sok közöttük Goku és Vegita variánsa, de rajtuk kívül is több tucatnyi Z-ben és a Superben megismert karakter helyet kap majd a játékban, akikről majd később rántják le a leplet – persze rajongóként elég egyértelmű, hogy kikről lesz szó:

  • Goku
    • korai Z
    • Z közeléről
    • Z végi
    • Z közepi SSJ
    • Z végi SSJ
    • Z végi SSJ2
    • Z végi SSJ3
    • Super
    • Super: SSJ God
    • Super: SSJ Blue
  • Vegita –
    • Z első form
    • óriás majom
    • korai Z
    • Z SSJ
    • Super Vegita
    • Z végi
    • Z végi SSJ
    • Z végi SSJ2
    • Majin
    • Super
    • Super: SSJ
    • Super: SSJ God
    • Super: SSJ Blue
  • Krillin
  • Tensinhan
  • Ifjú Sátán
  • Dermesztő
  • Mr. Sátán
  • Super Buu
  • Android 18
  • Broly SSJ
  • Cell
  • Trunks SSJ
  • Jiren
  • Bergamo

Ami pedig az előzetest illeti: nem kifejezetten gondoltam volna, hogy lehet még tovább a tucatnyi Dragon Ball játékokkal tökélyre fejlesztett rajzfilmes látványt még tovább fokozni, de a Sparking Zerónak valahogy csak sikerült ez is.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

10 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

10 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

11 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

13 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

14 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

15 óra telt el azóta...