Hivatalosan is bejelentették, hogy az PlayStation 4 egyik legjobb, interaktív horrorjátékának borzalmai a filmvásznon meg megelevenednek.

2024.01.18. – Ha mondanom kéne néhány igazán jó PlayStation exkluzív játékot, amit mindenképp érdemes kipróbálni, az Until Dawn bizonyára köztük lenne. Már csak azért is, mert imádom az olyan játékokat, ami tele van feszültséggel, és a döntéseink mindent befolyásolnak. És imádom a téli, havas hangulatú játékokat. Az Until Dawn számomra mindig olyan játék lesz, ami nem csak felidézi a klasszikus tinihorrorokat, de amit mindig szívesen fogok újrajátszani. Nemsokára pedig azt is megnézhetem, hogy milyen filmet képesek fabrikálni a történetből.

Hivatalosan is bejelentették ugyanis, hogy az Until Dawn játékból film készül, aminek forgatókönyvét Gary Dauberman írja majd. Ő olyan filmek kapcsán lehet ismerős, az Annabelle vagy az Apáca horrorok. A Hollywoodreporter szerint már tavaly aláírták az erről szóló szerződést a Sonyval és a Screen Gems-szel.

Until Dawn

Aki esetleg nem ismerné, az Until Dawn egy interaktív túlélő horrorjáték, ami 2015-ben jelent meg, eredetileg PS4-re. A Supermassive Games játékában ismert színészek játéka mellett irányíthatjuk a szereplőket, akik egy nem kis hegyvidéki házba indulnak, egy évvel egy különös tragédia után, amikor egyik barátjuk meghalt. A játék során 8 karakter történetét is végigjátszhatjuk, és ami még nehezebbé teszi a dolgot, hogy minden egyes döntésünknek komoly hatása van, sőt élet-halál kérdése is lehet.

 

A The Last of Us és a Twisted Metal sorozatok után ez csak még egy játék a sorban, amiből a Sony élőszereplős adaptációt készít. Úgy tűnik, emellett, hogy a horrorjátékok korát éljük, a játékadaptációk is fellendülőben vannak, nem is kevés sikerrel. Hogy a film mikor kerül a mozikba, azt egyelőre nem tudni. Addig viszont mindenképp érdemes még egyszer végigjátszani a játékot. Nem fogsz csalódni!

Ezt láttad már?

Odateszi magát a PlayStation 2024-ben: ilyen exkluzív játékok érkeznek

×