2024.01.18. – A Counter-Strike 2 2023 szeptemberének végén cserélte le a korábbi, CS:GO klienst. A kettes szám sem véletlen a játék neve mögött, hiszen ez utal a friss játékmotorra is. A Valve házon belül fejlesztett játékmotorjának legújabb verzióját, a Source 2-t kapta meg az FPS lövölde. A korábbi, elavult változat nem igazán tudta már kihasználni a modern hardvereket. A Source 2 szerencsére már jóval fejlettebb ilyen téren, mely bizony látszik a gépigényen is. Az igazán alsó kategóriás PC-k tulajdonosai bosszankodtak, ám alapvetően simább játékélményt hozott a fejlesztés.
Míg korábban szinte csak a CPU erejére támaszkodott a játék, addig manapság már a GPU-ra is sok feladatot oszt ki a Source 2. Lehet, hogy az átlag FPS szám kicsit csökkent, de a beeső képkockák száma is, melynek köszönhetően összességében jobban járnak a felhasználók. Ennek ellenére még bőven van mit javítani a játékmotor gépigényén, az erőforrások kihasználásán. Éppen ezért érdemes lehet megnézni, hogy az elmúlt három hónapban mennyit javult a játék teljesítménye.
Az új Counter-Strike éra nagy szakértője, Thour végezte el a méréseket. Az első mérésékre 2023. október 21-én került sor, míg az újakra 2024. január 15-én. A két mérés között közel 10-15 Counter-Strike 2 frissítés érkezett, mely papíron több optimalizációt is magával hozott. A PC egy manapság középkategóriásnak tekinthető i5-12400F és GTX 1660 Ti párosa. A számok azt mutatták, hogy érdemi FPS növekedés nem történt azonos beállítások és hardverek mellett. Néhány esetben 1-2 százalékkal még kevesebb képkockát is sikerült kimérni, ám ez könnyen lehet mérési kilengés is, így azt azért nem lehet mondani, hogy romlott volna a játék teljesítménye. Azt azonban igen, hogy javulni biztosan nem javult egy mai, középkategóriás számítógépen.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…
2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…
Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…
2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…