2024.01.18. – A Samsung január 17-én mutatta be új csúcskészülékeit. A Samsung Galaxy S24, S24+ és S24 Ultra érkezésére lehetett számítani, de néhány váratlan terméket is leleplezett az óriáscég. Kiemelhetjük az Galaxy Ring nevet viselő okosgyűrűt, melyről szintén voltak már pletykák, ám nem sok konkrét adattal rendelkeztünk idáig. A legfontosabb tudnivalókat össze is gyűjtöttük a különleges eszközről egy dedikált bejegyzésben. A Samsung telefonjai hozták a kötelezőt, ám egy fontos specifikációval sikerült megosztani a saját közösségüket. Ez pedig nem más, mint a telefonokban használt processzor.
Míg a Samsung S24 Ultra a Snapdragon 8 Gen 3 egységgel kerül piacra, addig a „sima” S24 és az S24+ a cég saját fejlesztésű chipcsomagját kapja. Legutóbb 2022-ben választotta ezt az utat a cég, akkor az Exynos 2200 nem aratott osztatlan sikert, hogy finoman fogalmazzunk. Úgy tűnik azonban, hogy a 2024-es variáns már jóval erősebb és elgondoltabb modell lehet, nem véletlen, hogy ismét beveti őket az óriáscég. A grafikus teljesítmény már önmagában is jobb, mint amire számítani lehetett.
Ahogy arra számítani lehetett, az első mérések már napvilágot is láttak. Az Exynos 2400 egység 4042 pontot ért el a 3DMark Wild Life Extreme benchmark alatt, mely a 2022-es chip erejének duplája és kicsivel több, mint az iPhone 15 Pro készülékekben található A17 Pro ereje. Ez bizony már igencsak érezhető ugrás. Nem véletlen azonban ez a nyers erő, hiszen a Samsung továbbra is egy másik óriáscéggel együttműködésben tervezi ezeket.
Az Exynos 2400 AMD RDNA 3 architektúrás grafikai magokat tartalmaz. Éppen olyanokat, mint amiket a modern, 7000 szériás AMD kártyákban találhatnak meg a vásárlók. Úgy tűnik tehát, hogy a játékrajongóknak sem kell félnie az új, saját chipektől, egyedül az alkalmazások optimalizálása lesz kérdéses. Nagyon meglepő lenne azonban, ha a Samsung nem tanult volna a 2022-es visszajelzésekből. A Samsung S24 széria január 30-án startol el, ekkora várhatóak a független tesztek is.
Forrás: Videocardz
Február 7-én új korszakot köszönthetünk a Call of Duty életében. Ekkor startol ugyanis a Warzone…
2024.02.06. - Amikor tragikusan rossz szuperhős-játékról van szó, akarva akaratlan a Marvel's Avengers ugrik be…
Gábor János 2024.02.06. - Minden idők legmenőbb professzora idén érkezik, és mindannyiunk szép emlékei miatt…
2024.02.06. - Igen sokat kell még várni arra, hogy a Grand Theft Auto következő része…
2024.02.06. - Az oldal hasábjain kisebb-nagyobb időközönként jelentkezünk különböző felépítésű kvízekkel. Ezek hol viccesek, hol…
2024.02.06. - A filmkészítők úgy állnak a lejáró filmes jogok körül, mint dögevők az állattetemet…