Call of Duty

Sokat fejlődött a Warzone hangja – Ezeken javítottak most a fejlesztők

2024.01.18. – A Modern Warfare III és Warzone január 17-én megkapta a régóta várt Reloaded frissítést. Tudni lehetett már előre, hogy új fegyverek is színesítik a felhozatalt, de új MW III mapokban sem lesz hiány. Szintén elhintették már a fejlesztők, hogy a The Boys esemény is visszatér majd, ahogy a szokásos nerf és buff sem maradhatott el. Egy dologra azonban senki sem számított, az pedig a frissítés utáni káosz. Több szinten is gamebreaking bugokba szaladtak bele a játékosok, volt, aki még a menüig sem jutott el.

Szerencsére ezeket a hibákat a fejlesztők már javították a frissítést követő órákban. Sokan azonban a frusztráltság miatt nem is igazán nyúltak hozzá az első este a játékhoz. Hiba volt, hiszen a fejlesztők a motorháztető alatt több kisebb-nagyobb változással is jelentkeztek. A játék hangeffektjeit, zajait régóta szidják a rajongók, úgy tűnik, hogy végre valahára megértő fülekre találtak a Raven Software és a többi fejlesztői csapat részéről. Több szinten is alakítottak a Warzone és feltételezhetően a Modern Warfare III hangjain.

Sokkal jobb lett a Warzone hangja

A Warzone fejlesztői elárulták, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan dolgoztak a hangok javításán. Ennek első állomását publikálták most, de az elkövetkezendő időszakban több szintű javulást tapasztalhatnak még a játékosok. Külön kiemelték, hogy az ejtőernyőkkel kapcsolatos hangok is javulni fognak. Nézzük is a most érkezett változásokat:

  • Javították Urzikstan pályáján a visszhangokkal, hangvisszaverődéssel kapcsolatos effekteket
  • Az Infil/Exfil repülők hangján is finomítottak
  • A Cinematic zene mostantól nem telepszik rá az egész hangsávra, inkább csak megbújik
  • Ami talán a legfontosabb, hogy mostantól sokkal jobban megkülönböztethetőek az ellenséges és barátságos lépések, a side, landolás és ugrás hangok

Ahogy fentebb is említettük, ez még csak a kezdet, a Season 1 végéig még számíthatunk hibajavításokra. Remélhetőleg azok nem okoznak ekkora káoszt, mint a Reloaded frissítés, ám a fejlesztők szerencsére tényleg gyorsan reagáltak.

Borító: YT

Arpi

Korábbi cikkek

Hát, fut a Marvel’s Spider-Man 2 PC-n, de még elég trágya

2024.02.06. - Talán emlékeztek rá, hogy a múlt hónapban egy modder csapat nem tudta kivárni…

56 perc telt el azóta...

1000, köztük egy MAGYAR játék demója is ingyenes a Steam Next Festen

Gábor János 2024.02.06. - Egy csomó élő közvetítéssel és bejelentéssel, ezernél is több játszható demóval…

1 óra telt el azóta...

Ez a Warzone SMG lehet a Season 2 egyik nagy nyertese

2024.02.05. - A Warzone metája folyamatosan alakul. Az elmúlt hetek során, a fejlesztők rengeteg alkalommal…

15 óra telt el azóta...

Kihagyhatatlan áron adják most itthon az egyik legjobb gamer Intel CPU-t

2024.02.05. - Az Intel jelenleg már a 14. generációját tapossa, ám a 12. és 14.…

15 óra telt el azóta...

Legális csalást ad a Counter-Strike 2 mindenkinek? – Nagy a baj

2024.02.05. - A Counter-Strike 2 új motorral érkezett. A Source 2 több erőforrást kér magának…

15 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy milyen erős az új és olcsó Nvidia videokártya

2024.02.05. - Az RTX 3050 6GB az elmúlt időszakban többször is felbukkant az oldal hasábjain.…

16 óra telt el azóta...