Életmód

Járnál virtuális suliba? – Japánban létrejön a világ első metaverse iskolája

2024.01.17. – Ugye milyen rossz érzés néha az, hogy korán fel kell kelni, el kell készülni, valamit még gyorsan enni, elérni a buszt vagy a vonatot, hogy beérj a suliba? Milyen jó is volt a COVID idején az online oktatás, ami rengeteg időt megspórolt. Ugyanakkor természetesen a rendszernek voltak hátárnyai is, ami sajnos rányomja a bélyegét az oktatás minőségére és a társas kapcsolatokra. A japánok azonban köztudottan az élen járnak a technológiában, szakértők szerint nagyjából 50 évvel járnak a nyugat előtt. Így talán nem meglepő az sem, hogy a távol-keleti országban megpróbálnak tőkét kovácsolni a sokat által kritizált metaverzumból azzal, hogy bevezetik a világ első virtuális középiskoláját.

Egy iskola, ahová a diákok saját avatárjukkal járhatnak.

Illusztráció

Ahogy arról a NicheGames beszámolt, a japán VR és metaverse fejlesztő AOMINEXT egy olyan virtuális rendszert tervez egy japán középiskola számára, ahol az oktatás teljes egészében a virtuális valóságban működik majd. Mivel az új iskola teljesen virtuális lesz, a diákok saját avatárjukkal járhatnak majd az órákra, és a végén természetesen érettségit is szerezhetnek.

Az iskolarendszer a Yushi International High School közreműködésével készül, ami egy hároméves, kredit alapú kurzusokat tartogató élmény lesz, olyan tantervvel, amit a japán Oktatási, Kulturális, Sport, Tudományos és Technológiai minisztérium is elismer. Az új metaverse iskolarendszerben szerzett bizonyítványok ugyanolyan érvényesnek számítanak majd, mi azoké, akik azt hagyományos iskolában szerezték.

Ingyen cuccok

Ráadásul az a diák, aki ebben az iskolába jár majd, ingyen kap megfelelő eszközt ahhoz, hogy belépjen a virtuális suliba. A nebulók így a világ bármely pontjáról járhatnak iskolába egy VR headset segítségével. Az iskola hivatalos oldala szerint a rendszer lehetőséget teremt arra, hogy „önmagad lehess anélkül, hogy a külsőd korlátozna”. Az oldalon egy videó is megnézhető, ami tökéletesen illusztrálja, hogy hogyan is néz majd ki.

A rendszer a szokásos középiskolai órák mellett a virtuális valóság és a „Metaverse alkotás” módjaira is oktatja majd a diákokat. Lesznek virtuális osztályfőnöki órák, e-sport versenyek és virtuális iskolai fesztiválok is. Nem semmi!

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

3 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

7 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

9 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

9 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

9 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

10 óra telt el azóta...