Gaming

Ennyire lesz más a The Last of Us Part II felújított, PS5-ös verziója

2024.01.17. – Furcsa időket élünk, ugyanis immáron olyan játékok is Remaster verziókat kapnak, amik egyáltalán nem idősek. Ilyen például a The Last of Us Part II is, ami 2020-ban látott napvilágot. A Naughty Dog kasszasikerének, a The Last of Us-nak a folytatása évekkel az első rész után játszódik. Mivel nincsen még négy éves a játék, ráadásul a PS4-es éra utolsó nagy játékai közé sorolhatjuk, sem grafikailag, sem játékmenet szempontjából nem nevezhető elavultnak. Tény, hogy PS5-ön jobban futott az eredeti verzió, de ettől függetlenül még gyönyörű volt az alapkiadás is. Ennek ellenére a Naughty Dog tavaly bejelentette, hogy készül a The Last of Us Part II Remastered, ráadásul nem is kellett sokat várni rá. A megjelenést január 19-re tervezik.

Új tartalmakat is kap a játék

Forrás: Naughty Dog

A héten megjelenő játék szerencsére nem lesz új tartalom híján. A készítők egy teljesen új játékmódot is készítettek hozzá, ami a No Return nevet fogja viselni. A roguelike túlélőmódban több ikonikus szereplő bőrébe is belebújhatunk, a Naughty Dog reméli, hogy sokakat érdekelni fog az új irány. Sőt, ha minden igaz a sztorit is kibővítették, így lesz egy-két teljesen új jelenet azok számára is, akik már rendelkeznek az alapkiadással. A Lost Levels három, a fejlesztés során kivágott új fejezetet fog bemutatni a rajongóknak. Ezek a Boar Hunt, Jackson Party és Sewers nevet viseli. A TLOU Part II Remastered natív 4K-t fog tudni produkálni Fidelity módban, a VRR technológiával rendelkező TV-ken pedig unlocked („kötetlen”) FPS-t is képesek leszünk produkálni. Aki pedig szerelmese a DualSense technológiának, örülhet, ugyanis teljes támogatást kapott a játék.

Na, de egészen pontosan mi is a különbség a verziók között?

Szerencsére vannak már olyan tartalomgyártók, akik kaptak tesztpéldányt az új verzióból. Az embargó lejárt, így végre videót és egyéb tesztet is publikálhattak a Remasteredről. ElAnalistaDeBits összehasonlította a játékot PS4-en, PS4 Pro-n és PS5-ön. Íme az eredmény:

Az eredeti játékot csak full HD-ban és maximum 30 FPS-sel lehetett játszani. Ilyen téren szignifikáns különbséget tapasztalhatnak majd azok, akik játszották a régi kiadást. Nem kell félni, akik rendelkeznek már a The Last of Us Part II-val, egy 10 eurós (kb. 4 ezer forint) Upgrade-del felturbózhatják játékukat a Remastered verzióra. Ha valami, ez kiváló hír!

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Erotikus 18+ anime horror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

12 perc telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

12 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

14 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

14 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

14 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

14 óra telt el azóta...