Tech/Tudomány

Igazán különleges, „három az egyben” kézikonzol érkezik a piacra

2024.01.16. – Manapság ismét aranykorukat élik a különböző kézikonzolok. Bár az AYANEO már évekkel korábban is próbálkozott ezzel a szegmenssel, egy másik eszköz nyitotta meg az utat a többiek számára. Ez pedig nem volt más, mint a Valve Steam Deckje. Az AMD-vel szorosan együttműködve fejlesztették ki a kézikonzol lelkét adó processzort. Mindezt pedig megfejelték egy olyan árcédulával, melyre sokan nem tudtak nemet mondani. Ezt követően azonban több nagy gyártó is becsatlakozott hozzájuk. Kiemelhetjük a ROG Ally-t, a Lenovo Legion Go-t vagy épp az MSI Clawt.

Úgy tűnik azonban, hogy még mindig lehet újat mutatni. Az elmúlt években az összes ilyen kütyü az AMD platformjára épített, ám 2024 januárjától az Intel alapú masinákból is egyre több érkezhet majd. Az MSI Claw már a kékeket választotta ilyen téren, azóta pedig több külsős cég is csatlakozott hozzájuk. A OneXPlayer már 2023 utolsó hónapjaiban jelezte, hogy egy „három az egyben” készülékkel érkezik a piacra, január 16-án pedig a pontos specifikációk is napvilágot láttak.

OneXPlayer X1 – Ha akarod kézikonzol, ha akarod laptop, ha akarod tablet

Bizony, a OneXPlayer betartotta az ígéretét, valóban egy olyan termékkel jelentkezett, mely akár három módon is hasznosítható. A készülék alapját egy hatalmas kijelző adja, ennek köszönhetően fogható be mindhárom felhasználási módra. Nézzük is, a pontos specifikációkat:

  • Intel Ultra 5 125H és Ultra 7 155H processzorokkal érkezik, 16-64 GB-nyi memóriával megfűszerezve
  • A gép lelkét a 10.95 inches, 2560×1600 felbontású kijelző adja, mely 120 Hz képfrissítéssel ketyeg
  • Rendelkezik OCulink csatlakozóval is, melynek köszönhetően külső videokártyákat is csatlakoztathatnak a vásárlók
  • Alumínium házban kaptak helyet a komponensek
  • Külön vásárolható hozzá billentyűzet és gamepad is

A kínai árazás alapján 840 és 1400 dollár közé esik a legolcsóbb és a legdrágább felszereltség. Emészthetőbb formában 300 ezer forint és 488 ezer forint közötti árcédulákat jelent ez, ám nagy eséllyel Európában még érdemes lehet majd egy kis extra szorzóval kalkulálni. Úgy tűnik, hogy az Intel friss egységei utat nyitnak az akár tablet formába rejtett gamer PC-knek is, melynek köszönhetően tovább színesedhet az amúgy sem unalmas felhozatal.

Forrás: Videocardz

Arpi

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

7 perc telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

2 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

2 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

2 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

2 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

2 óra telt el azóta...