2024.01.10. – Manapság, amikor az újonnan érkező nagyobb PC-s játékok egy nem elhanyagolható hányada egyre komolyabb, az átlagosnál kicsit drágább vasakat követelnek már a minimum szint eléréséhez is, érdemes megállnunk az olyan anomáliák láttán, mint amilyen a hamarosan megjelenő Suicide Squad, vagy mint a február 8-án érkező Helldivers II, melyek nem csak más címekhez, de még önmagukhoz képest is meglepően baráti gépigénnyel próbálnak közelebbi barátságot kötni a játékosokkal.
Persze, a hardveres követelmények emelkedése egy teljesen természetes folyamat, elvégre furcsa is lenne, ha még mindig Pentium III-as és 1 GB RAM-os PC-ken játszanánk, ugyanakkor a brutális videokártya árak mellett nem mindenkinek van évente-kétévente elfekvőben 500-600 ezer forintja gépet újítani. Játszani meg nyilván szeret az ember, szóval öröm, amikor néhány fejlesztő a helyzetet felismerve nem csak beszél róla, hanem valóban nagy figyelmet szentel az optimalizációra…
… Ez pedig egy fontos, bár nem minden fejlesztő által ismert szó: optimalizálás, amihez Arrowhead Game Studios szakijai egészen biztosan konyítanak. Más magyarázat nincs arra, hogy miként tud a Helldivers II egyszerre fenomenálisan festeni és feltűnően baráti szinten tartani a gépigényt. A minimumhoz bőven elég 8 GB RAM és egy GTX 1050 Ti, de az ajánlott sem vészes, ott 16 GB RAM-nál és egy RTX 2060-nál húzták meg a felső határt. Persze, ha magasabb beállításokkal, úgy látványvilággal irtanánk a szörnyeket, akkor jó, ha van a kéznél egy RTX 3070, szerencsésebb esetben egy RTX 4070 Ti.
Legalábbis az alapkoncepcióját onnan leste; egy bolygónyi bogárra hajazó undormányt kell jó sok rakásra lőnünk, miközben a négyfős csapatunkkal mindenféle feladatot kell teljesítsünk. A stratégia és a taktikusság viszont kulcsfontosságú, ha a csapat nem dolgozik össze, akkor hamar legyűrnek az idegen lények hordái – vagy ha nem ők, akkor majd a saját társaink, itt ugyanis kikapcsolhatatlan és állandó veszélyforrás a frendly fire. A pompázatos látványért pedig nyilván az Unreal Engine a felelős.
Aki nyitott a kooperatív akciókra, és imádja az Alien és a Starship Troopers filmeket, az mindenképp vessen majd rá néhány pillantást. A Helldivers II mellett szólhat még az árazása is, amiért sem PC-n, sem pedig PS5-ön nem kérnek többen 13.990 forintot. A legjobb pedig, hogy cross-play támogatással jön, azaz a konzolos és a PC-s kollégák együtt is onthatják a bogárvért. Ez fontos, mert a Helldivers II csak PC-re és PS5-re jelenik meg február 8-án.
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…