2023.12.10. – Azt hihetnénk, hogy a nemrég elstartolt Warzone és Modern Warfare III új szezonja után nem tartogat meglepetést a széria. A játékosok szinte fürödnek az újdonságokban, hiszen a friss pálya mellett új fegyverek és rengeteg fejlesztés is érkezett. A mozgás is teljesen átalakult, sokkal dinamikusabbak lehetnek majd a tűzpárbajok. Az első hetek egyértelműen a felfedezésről szólnak majd, nem véletlen, hogy a Ranked módokra még várni kell. Bizonyára bugoknak ezúttal sincsen híján a játék, ám a start sokkal simább volt, mint annak idején Warzone 2.0 első napjai.
A játék felhozatalában jelenleg Urzikstan, Ashika Island és Vondel hármasát találhatjuk meg. Az első 48 órában az új pálya exkluzivitást kapott, ám azóta már visszatért a két kisebb map is. A fejlesztők már korábban elhintették, hogy Rebirth Island és Fortune’s Keep is megérkezik majd valamikor a 2024-es év során. A Modern Warfare III kampányában felbukkant Verdansk helyszínek kidolgozottsága azonban arra utalt, hogy előbb-utóbb az ikonikus helyszín is visszatérhet majd.
December nyolcadikán több, egymástól teljesen független Call of Duty és Warzone tartalommal foglalkozó neves weboldal erősítette meg, hogy az Activision terveiben szerepel Verdansk visszatérése. A Treyarch 2024-ben megjelenő Call of Duty játékának egyik fő helyszíne lehet majd, az integráció után pedig a Warzone részét képezi. Ez bizony azt jelenti, hogy:
Jól látható, hogy a Call of Duty fejlesztői is előre terveznek, ám remek kérdés, hogy addig milyen módon tarthatják fent a játékosok érdeklődését. Erre azonban csak az idő adhat választ.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…