2023.12.10. – Mivel a Nintendo hibrid masinája, a Switch az egyik legnépszerűbb játékgép, nyilván és természetesen ezt a legnagyobb kiadók és fejlesztők is szeretnék kihasználni, amennyire tudják. Ezzel persze nincs semmi baj, hiszen jó dolog, ha egy konzolon jó sok mindennel szórakozhatunk, azzal viszont már lehetnek problémáink, hogy a Switch sikerére sokan csak olcsó és könnyű pénzszerzésként tekintenek.
Remek példa erre a Mortal Kombat 1, aminek Switch-portja még 15 évvel ezelőtt is elavultnak számított volna, vagy a Hogwarts Legacy átirata, ami tulajdonképpen a legkiheréltebb módja az alapesetben varázslatos Roxfort felfedezésének. De a legtöbb hasonló kaliberű játék, aminek eredetileg nem a Nintendo gyengécske gépe a célplatformja, de „valahogyan” csak befurakodott rá ugyanezen a problémán osztozik; a fejlesztők egyszerűen csak addig butítják az alkotásaikat, amíg azok nem futnak elfogadhatóan a Switchen, ahelyett mondjuk, hogy kifejezetten rászabott, egyedi játékokat készítenének – melyeket adott esetben éppen fordítva: az erősebb gépekre lennének átültetve.
Tulajdonképpen ezt az abszurd, pénzhajhász stratégiát is kiparodizálhatná az az alkotás, ami a Grand Theft Auto VI első előzetesét konvertálja át a PlayStation 1-re.
Bár kreatívnak egy ideje már nem nevezem az ilyen demake videókat, de a Switch-portok kritikájára legalább önkéntelenül is kiválóan reflektálnak. Azaz, tényleg ilyen szintre kellene lezülleszteni egyes játékokat csak azért, hogy Switchen fussanak némi alamizsnáért cserébe?
Nyilván ez a trend nem a Switch megjelenésével fogant, korábban is voltak példák hasonlókra, ugyanakkor, ha már „régen minden jobb vót”, anno legalább arra vették a fáradtságot, hogy egy teljesen új játékot írjanak a szerényebb képességű rendszerre-rendszerekre. Igaz, akkor meg azért nem voltak túlságosan tisztességesek, mert szinte az összeset, de legalábbis nagyon sokat egyetlen reklámmal futtattak, így a mit sem sejtő játékos abban a hitben vette meg mondjuk a Harry Potter és a Bölcsek Köve játékadaptációt PlayStationre, hogy az olyan lesz mint a PC-s (vagy pont fordítva, de a lényegen igazából az sem változtatna), miközben két totál eltérő program került a lemezekre.
Lényeg a lényeg, sacc per kábé így nézne ki a GTA VI Nintendo Switch portja. Tessék nagyokat nevetni, nem komolyan venni: (Ui a gyengébbek kedvéért: nem, nem gondolom, hogy tényleg ilyen lenne egy GTA VI Switch-port, csupán rámutatok egy, sajnos altalános problémára, amit fentebb már nagyjából vázoltam.)
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…