2023.12.05. – Úgy fest, végre elindul a hivatalos kommunikáció is minden idők talán legvártabb játéka, a GTA VI kapcsán. Ehhez nyilván kellett, hogy a Rockstar Games kiálljon a nép elé, legalább egy előzetessel. Ezt a vártnál hamarabb volt kénytelen meglépni, mert a trailer kiszivárgott – vette észre szemfülesen Árpi, így a Leet.hu-n
az országban az elsők között mutattuk meg a trailert.
Ha már leak, legyen kövér: a Rockstar anyacége, a Take-Two elkezdett további híreket megerősíteni a játékról. A közleményben írt részletek között van egy, ami a PC gamereket rosszul érintheti: a GTA VI biztosan nem érkezik meg Windowsra a világpremier napján. A játék 2025-ben debütál, PlayStation 5 és Xbox Series X|S platformokon, ám PC-ről egy árva szót sem ejtenek. Ezzel alighanem követik ugyanazt a gyakorlatot, amit a GTA IV és a GTA V esetén láttunk. Előbbi 6, utóbbi 18 hónappal később landolt PC-n, mint konzolokon.
Arról, hogy a Grand Theft Auto VI-ot mennyivel később engedik rá számítógépekre, nyilván korai beszélni, hiszen a konzolos debütálás is messze van még. Sam Houser, a Rockstar alapítója azért leszögezte: minden erejükkel azon vannak, hogy a lehető legjobban kitolják a lehetőségek határait és egy igazán immerzív, sztori vezérelt, nyílt világú kalandot tegyenek le az asztalra.
A 2013-as GTA V eddig több, mint 190 millió példányban kelt el, így a sorozat jó ideje új részért kiált. A gyanúnk beigazolódott: a következő játék helyszíne valóban Vice City, a főhősünk pedig egy nő és egy férfi, egy modern Bonnie és Clyde történetbe ágyazva. Ráhibáztunk arra is, hogy az előzetes leginkább sztorimorzsákat és hangulatfokozó cinematic bejátszásokat tartalmaz majd.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…