A Larian Studios sikerjátéka, a Baldur’s Gate 3 hamarosan megkapja az ötödik hivatalos frissítését. Ami nem hiszed el, mekkora lesz!

2023.12.01. – Furcsa év ez a mostani, ugyanis pár „a legjobbak” között említett játék igazából nem is idei megjelenés. Ott van például a Dead Space, vagy éppen a Resident Evil 4 Remake esete. Mindkettő kiváló lett, fel tudják venni a versenyt a legújabb címekkel is mind játékmenet terén, mind pedig grafikailag, mégis maga az ötlet egyáltalán nem számít frissnek. Aztán ott van az a Baldur’s Gate 3, ami 22 évvel az előző rész után jelent meg, s a legtöbb kritikust és rajongót elvarázsolta (köztük engem is). Eleinte nem gondoltam volna, hogy egy ilyen jellegű játék ily’ módon el fogja tudni csavarni a fejem, de végül megtörtént. Több száz órát sikerült belepakolni a megjelenése óta, s még mindig csak a jéghegy csúcsát karmolászom. Egy ilyen tartalomdús, szép és közkedvelt játék pedig joggal emlegethető a legjobbak között. Ám még a Baldur’s Gate 3 sem számít szigorúan idei megjelenésnek! A Larian Studios ugyanis már évekkel ezelőtt élesített egy Early Access Buildet Steamen keresztül, így aki hajlandó volt költeni rá, már jó ideje élvezhette a játék adta világot és karaktereket. Mégis, ha azt vesszük, hogy teljes valójában mikor volt először játszható a Baldur’s Gate-sorozat legújabb epizódja, legalább tényleg 2023 a válasz.

„Kérsz egy új vinyót?”

Viszont van annak is veszélye, hogy egy játék ennyire tartalomdús, hatalmas és gyönyörű. Rendesen megizzasztja a gépünket. Teljesen mindegy, hogy milyen platformon toljuk, a Baldur’s Gate 3 bizony megköveteli magának a szabad tárhelyet. A Larian szerepjátékának az volt a legmegsüvegelendőbb tulajdonsága, hogy a jövőben nem tervezik DLC-kkel bővíteni a fejlesztők. A pénzünkért gyakorlatilag egy komplett játékot kapunk, ami manapság nem feltétlenül divat már… Mégis, ha frissítésekről és ráncfelvarrásokról van szó, a BG3 olyan méretekben gondolkozik, hogy máshol DLC-k nem foglalnak ekkora helyeket.

gate

Baldur’s Gate 3 – Custom Mode

A Larian Studios megerősítette, hogy hamarosan megérkezik (a cikk megjelenésekor már tölthető is – a szerk.) a játék ötödik hivatalos frissítése, ami temérdek újdonsággal kecsegtet. Például kapunk egy „Custom Mode”-ot, ami lehetővé teszi majd a játékosoknak, hogy saját ízlésükre szabják a játékot. Itt olyasmikről dönthetünk, hogy a Short Rest teljesen feltöltse-e az életerőnket, üthessenek-e critet az ellenfelek, vagy egyáltalán legyen-e arra lehetőség, hogy multiclassoljuk hőseinket. Összességében tehát egy hatalmas játszótérré változtathatjuk a már egyébként is tartalomban úszó játékot.

Viszont ezért nekünk is le kell tudunk tenni az asztalra valamit.

Méghozzá tárhelyet. A Baldur’s Gate 3 ötödik frissítése ugyan csak 30 gigányi fájlt töltet le velünk, azonban installálás után 130 GB-ot fog foglalni a merevlemezünkön. A Larian Studios így arra kéri a játékosokat, hogy ha nem lenne esetleg további 130 GB hely az alapjáték mellett, akkor töröljük le teljesen a játékot és telepítsük a helyére a frissített verziót. Ez utóbbi tényleg temérdek helyet szabadíthat fel, azonban rettenetesen kényelmetlen megoldás.

Valamit valamiért, nemde?

Ez is érdekelhet!

79 (!!!) film és 9 sorozat tűnik el decemberben a Netflix kínálatából

×