2023. 02. 16. – A horror műfaja előbb a filmiparral virágzott fel, de az igazi csúcsot a videojátékok interaktív médiuma jelenti, ahol még a legolcsóbb jump scare-től is sokan maguk alá kakkantanak. Aki viszont valódi, zsigeri rettegésre vágyik, inkább a pszichológiai horrorjátékok között nézzen szét, melyek legfőképp szorongató, csontig hatoló hangulatteremtéssel hozzák a frászt a játékosra.

Ezeket már csak a konstans mentális torúra miatt is nehéz huzamosabb ideig játszani, akinek viszont sikerül, az valóban és joggal érezheti magát egy túlélőnek. Ezúttal az ilyen nehezen végigjátszható horrorjátékokból hoztam el nyolcat, melyek végére egy kicsit talán maga a játékos is becsavarodik egy kicsit, de egészen biztosan nagy levegőt vesz.

1. Alien: Isolation

Az Alien: Isolation előtti időkben, aki igazán jó és félelmetes Alien-játékkal szeretett volna játszani, annak egészen 2001-ig, az Aliens vs Predatr 2-ig kellett visszanyúlniuk. Persze egyáltalán nem volt rossz a 2010-es etap sem, de a filmek hangulatát a 22 éves installáció (és annak előzménye) ragadta meg jobban.

Aztán eljött a 2014-es esztendő, vele pedig az Isolation, ami egy az egyben a legelső Alien-mozi élményt akarta átültetni a videojátékokba. Így lassan 9 év után nem titok, hogy abszolút és példátlan sikerrel váltotta be ezt az ígéretet, és az Isolation formájában megszületett az a játék, amilyenről a xenomorfok rajongói mindig is álmodtak.

A történetben tehát csak egyetlen, folyton bujkáló és áldozatokra vadászó, néha portyázó idegen kapott helyet, ami sokszor a legváratlanabb helyzetekben hozta a frászt a játékosra. Fegyverünk az nem sok, ami van az sem túl hatékony, így a legjobb megoldás a futás és a rejtőzködés. Mivel sok fele nem tudunk elinalni az űrhajóban, úgy a konstans szorongás némi klausztrofób érzettel is társul. Bármilyen fantasztikus is, de fellélegzés felállni előle.

2. F.E.A.R.

A FEAR túlzás nélkül az FPS-ek történetének egyik legjobbja, ami tökéletesen ötvözi az akciót a horrorral. Nagyon kevés olyan játéknak sikerült feszültnek maradni, amiben a játékosnak széles arzenál áll rendelkezésére szétcsapni a rosszarcok között, pláne John Woo és a Matrix filmekre jellemző időlassításos mechanikával, de a FEAR-nek sikerült.

Hiába régi (2005-ös) a játék, történetorientált jellege miatt csak annyit mondanék róla, hogy egy különleges kommandósnak be kell hatolnia egy vállalat irodaházába, ahol utána kell járnia az ott zajló horrorisztikus furcsaságoknak és egy titokzatos személynek. Az utunkat aztán sokszor más emberek és más jelenségek keresztezik, pontosabban próbálják elállni, melyekkel fel kell vennünk a kesztyűt.

Az Alien: Isolationhöz hasonlóan a FEAR is kifejezetten szorongató tud lenni a kicsi, szűk helyszíneivel, és mivel nem nagyon megyünk ki a friss levegőre (ha mégis, akkor sem túl messzire az épülettől), így egészen a történet végéig ott lesz a gombóc a torkunkban. Erre aztán becsatlakoznak a különféle környezeti és más ijesztgetések, melyek után imádkozunk majd, hogy a következő pálya legyen az utolsó.

3. Silent Hill: Shattered Memories

A Silent Hill-sorozat legméltatlanabbul elfeledett etapja, ami kizárólag Wii-re, PSP-re és PS2-re jelent meg 2009-ben. Valószínűleg ezért sem hallottak róla sokan, hiszen ekkor már az Xbox 360 – PS3 generáció közepén jártunk, mindenki azokat a konzolokat nyomkodta. Pedig elég nagy siker is lehetett volna, hiszen a Shattered Memories tulajdonképpen a legelső Silent Hill remake-je, rebootja, vagy valami hasonló.

Azért is nehéz bekategorizálni, mert elég nagyot változtatott a klasszikus formulán. A Shattered Memories bár alapvetően ugyanazt a sztorit meséli el, a játékmenet sokkal modernebb volt. Fontos változtatás például a TPS-kameranézet, illetve a szörnyekkel való konfrontáció: itt nem tudunk megküzdeni a hátborzongató lényekkel, csupán megpróbálhatjuk távol tartani őket, de még annál is effektívebb a futás és a bújkálás.

A Shattered Memoriesban ezért sokkal ijesztőbb tud lenni, amikor hirtelen Silent Hill sötétebbik megfelelőjében találjuk magunkat, hiszen sosem tudhatjuk, mikor kell elkezdenünk az életünkért futni. A menekülést sokszor nehezíti, hogy simán el lehet tévedni, ha pedig rossz fele megyünk, akkor könnyen egy másik szörnyeteggel találjuk szembe magunkat. Ugyan sosincs lehetetlen helyzet, de egyszerűen idegőrlő a túlélés.

4. P.T.

Bár a P.T. valójában nem egy önálló játék, hanem a Silent Hills című folytatás játszható kedvcsinálója, ennél ijesztőbb programot nehéz találni. Mondjuk egy ideje már ezt is, hiszen Hideo Kojima és a Konami hangos válását követően teljesen eltüntették a PS Store-ból.

A P.T. során egy nagyon különös Silent Hill-i házban találjuk magunkat, ahol egészen groteszk, morbid, őrült, de mindenekelőtt iszonyatosan félelmetes dolgok történnek. A magyarázatokat ezekre nem nagyon fogjuk már megtudni, szóval történetről aligha beszélhetünk, az élmény viszont olyan, mintha a fenti játékokék szoroznánk be százzal.

A folyton ismétlődő szűk folyosók, a félelmetes hangok, a gusztustalan rémségek és furcsaságok, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy úgy összeszarjuk magunkat, mint még soha. Ezzel játszani minden téren megterhelő, és bár kifejezetten rövid a P.T., nagyon nehéz a végére érni.

5. Dead Space

A Dead Space első részét szokás minden idők egyik, ha nem a legjobb űrhorrorjának is nevezni, amit a szintén klausztrofób hangulatteremtésével érdemelt ki. Bár az Alien: Isolation is iszonyú élmény tud lenni, a Dead Space-re hatványozottan igaz a mondás, miszerint a sikolyodat senki nem hallja az űrben.

Ez a játék legnagyobb erőssége is: mivel a pályák nagyon picik, a falakon túl pedig a halálos űr terül csak, a játékos konkrétan rá van kényszerítve, hogy szembenézzen az undorító rémségekkel. Itt nincs hová szaladni, nem tudunk elbújni, ami elég frusztrált helyzeteket teremt. Erre aztán rátesz egy lapáttal a hangulatteremtés, a hangok és a fények ideges, lassú és baljós játéka.

6. Amnesia: The Dark Descent

Ha van horrorjáték, amit tényleg csak égő lámpa mellett tudok ajánlani, akkor az az Amnesia: The Dark Descent. Ebben a játékban nem csak teljesen fegyvertelen, hanem teljesen védtelen és kiszolgáltatott a játékos. A groteszk lények ellen egyszerűen sehogyan sem lehet védekezni, ha elkapnak, akkor ott a vége, így nem tehetünk mást, csak elszaladunk és reménykedünk, hogy nem találnak ránk a sötétben.

A probléma ezzel csak az, hogy van egy épelméjűség mérő is, ami annál magasabb lesz, minél több időt töltünk a sötétben. Ha pedig elér egy szintet, akkor hősünk irtózatos pánikba esik, ami a játékmenetben is megjelenik, még tovább fokozva a minket körülvevő őrületet és paranoiát. Ez a fajta félelem és kétségbe esés pedig nagyon könnyen a játékosra is átragad, így lesz az egész egy valódi mentális tortúra.

7. Layers of Fear

Kétség kívül a Layers of Fear az egyik legegyedibb és legművészibb pszichológiai horror valaha, már csak azért is, mert a legtöbb (szinte az összes) horrorjátékkal ellentétben itt nem az áldozatot, hanem magát a pszichopatát alakítjuk. Ez az őrült elme azonban nagyon oda van a festészetért, és maga is aktívan alkot, így cél az, hogy befejezzük az élete egyik főművét, az ehhez való anyagokat pedig nekünk kell begyűjteni a házában.

Ez így elsőre nem tűnik olyan félelmetesnek, de a folyamat mégis annyira szürreális, szorongató és megmagyarázhatatlanul feszült, hogy nagyon nehéz a végére jutni. A játékos azért érezheti kifejezetten kellemetlenül magát, mert a szobák valójában a megborult elmét szimbolizálják, melyek a főszereplő lelkiállapotától és érzéseitől függően folyamatosan változnak.

Sosem tudhatjuk, hogy mi vár ránk az ajtó túloldalán, de sokszor még azt sem, hogy mi fog történni a következőben. A Layers of Fear olyan módokon borzongtat meg, amilyenekről eddig talán még nem is tudtunk, és ez a felfedezés teszi igazán zsigerivé az élményt.

8. Outlast

Kevés olyan túlélőhorror akad, mint amilyen az Outlast. Ebben a játékban ugyanis a szó szerinti túlélésé a főszerep. Nincs erőforrás és tárgymenedzselgetés, mint a műfaj sok másik szereplőjében, hanem egyszerűen csak életben kell tartanunk a még nálunk is sokkal jobban rettegő karakterünket.

Ez pedig egyáltalán nem egy egyszerű mutatvány, hiszen az egyetlen igazán használható eszközünk egy kamera. Az Outlast viszont megállás nélkül zúdítja a játékosra a mentális terror mindenféle formáját, így talán ez a listán az a játék, amit a legnehezebb is befejezni. Az Outlast minden téren egy óriási küzdelem, egy idegpróba, az egyik legfélelmetesebb horrorjáték, amit valaha készítettek.

Te tudsz még hasonló pszichológiai horrorjátékokat? Te melyiken rettegtél a leginkább?

Ha pedig így szóba került a horror, akkor ezt is érdemes elolvasnod:

A valódi rettegés – 4 brutális horrorfilm, amik tényleg megtörténtek