Gaming

Új PUBG játék jön, ami ezúttal Warzone DMZ akar lenni

2023.11.23. – Talán még mindig kevesen tudják, így érdemes elmondani, hogy a PUBG már nem csak az a battle royale játék, amit még 2017-ben megismert a világ. Miután a dél-koreai Krafton céghez került, egy egész franchise-t szeretnének építeni belőle. Vagyis a jövőben a tervek szerint sok-sok PUBG játék születik majd, különböző műfajokban, de ugyanabban az univerzumban. Pontosan ezért lett a PC-s, konzolos PUBG címe PUBG: Battlegrounds, hogy elkülönüljön a PUBG: Mobile-tól és a PUBG: New State-től.

Most pedig a Krafton olyan játékot jelentett be, ami szintén új műfajba vezeti be a játékosokat az univerzumon belül. A cég legutóbbi pénzügyi jelentésében megemlítette, hogy a PUBG Studios legújabb játéka

a „Project Black Budget”, egy 2024 második felére tervezett extraction shooter.

Az extraction shooterek a lövöldözős játékok egy alfaja, amit jellemzően pályán zajló PvPvE harcok határoznak meg. Tudjátok, ez olyan mint az Escape From Tarkov, a Hunt: Showdown vagy a Call of Duty: Warzone-ban a DMZ mód. Itt meghatározott eszközökkel megyünk be egy pályára, a cél pedig a kill, a túlélés mellett a lootolás és a gyűjtögetés. Az összegyűjtött holmit azonban ki is kell menteni, ami ha nem sikerül, buktál mindent.

Úgy tűnik, a fejlesztők nem tettek le arról, hogy ez a műfaj még mindig nagyon népszerű lehet, mondjuk az is igaz, hogy valamerre mozdulni kell. Miközben a Fortnite, az Apex Legends és a Warzone a műfaj királyai jelenleg, úgy tűnik, a battle royale műfaj egyelőre befejezte a növekedést. Közben pedig egyre többen fordítják figyelmüket az extraction shooterek irányába.

Extraction

A Krafton PUBG spin-offja a Bungie Marathon rebootja után a második nagyszabású extraction shooter bejelentés 2023-ban. Szintén a radarunkon van az Arc Raiders, az Embark Studios játéka, ugyanazoktól a fejlesztőktől, akik jelenleg a The Finals kiadására készülnek.

Rengeteg fazék fő a PvPvE shooterek világában, bár kíváncsi vagyok, hogy a kissé hiánypótló alműfaj iránti érdeklődés el tudja-e látni egyszerre ezeket a nagy játékokat. A Project Black Budget érdekes lesz abból a szempontból, hogy tud-e a PUBG még egyszer akkora gaming forradalmat kirobbantani, mint amire egyszer már képes volt?

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

54 perc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

58 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

1 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...