2023.11.08. – Az őszi időszakot mindig a nagyobb Windows frissítések megjelenésére tartogatja a Microsoft. Ezek általában külön számozást is kapnak, így a pár napja élesedett változat a 23H2 nevet viseli. Nem kell semmi bonyolultra gondolni, a 23 az évet takarja, a H2 pedig azt, hogy az év melyik felében jött ki. Manapság ennek olyan nagy jelentősége nincs, hiszen egy nagy frissítés érkezik évente, ám a cég megtartotta ezt az elnevezést. Régebben azonban találkozhattunk 20H1 és 20H2 elnevezésekkel, ahol fontos volt kiemelni, hogy melyikről is van szó. Október végén debütált tehát a 23H2, mely rengeteg új funkciót magával hozott. Ezek közé tartozik a Copilot, de a Microsoft Paint is némi átalakuláson ment keresztül. Úgy tűnik, hogy a cég továbbra sem pihen, november első felére három újabb változtatás érkezett.
Viszlát Chat, helló Teams
A frissítés megérkezése előtt a Chat alkalmazást a tálcára rögzítve találhattuk meg. A Windows 23H2 érkezése után azonban a Microsoft Teams applikációba olvadt be. Jóval kompaktabb, átláthatóbb felületet kapott az alkalmazás, ahol az ismerőseinkkel, családtagjainkkal vagy épp kollégáinkkal beszélgethetünk.
A Teams is továbbfejlődött
Korábban a Your Phone alkalmazás és az összekapcsolt iOS és Android készülékek segítségével lehetőségünk volt SMS üzenetet küldeni gépről is. Mostantól a Teams is megkapta ennek támogatását, illetve a kontaktjainkat is hozzáadhatjuk a programhoz. Ennek köszönhetően nem kell a telefonokért nyúlni, ha valamiért SMS küldésre kerülne a sor.
A rendszeralkalmazások szűrése
A frissítést követően a Start menün belül, a rendszer beállításaihoz szükséges alkalmazásokat külön címkével látta el a Microsoft. Ezeket külön is megtekinthetjük a Beállítások – Rendszer – Rendszerösszetevők menüpont alatt is. A Copilot sajnos továbbra sem érhető el hazánkban, így a fenti, kevésbé látványos, ám közben kifejezetten hasznos változásokkal kell beérnünk. Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy a Microsoft mikor tervezi szélesebb körben is bemutatni a mesterséges intelligenciával felvértezett Windows asszisztenst.
2024.02.05. - Igen, igen, igen. Nagyon szeretjük a The Last of Us-t, amit joggal nevezhetünk…
2024.02.05. - Sajnos mindenkinek el kell fogadnia, hogy a Windows 7 bár nagyon sokak által…
Gábor János 2024.02.05. - Folytatódik a nemzetközi kütyüzúzó bajnokság: vannak YouTuberek, akik egész egyszerűen nem…
2024.02.05. - Megmondom őszintén, nagyon örülök annak, amikor a videojátékoknak gyakorlati haszna lesz az oktatásban…
Gábor János 2024.02.05. - Egyre több jel mutat arra, hogy a PS5 platformon játszó gamerek…
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…