2023.11.07. – Lassan elérkezünk a Modern Warfare III teljes megjelenéséhez. Az előrendelők már javában játszhatnak a single kampánnyal, sokan végeztek is a történettel. A multiplayer és zombi mód szervereinek kapui azonban csak november 10-én nyílnak majd ki. A Warzone felhasználóknak még többet kell várnia a teljes integrálódásra, hiszen az csak december elején lesz aktuális. Azt is tudjuk, hogy a fejlesztők több szinten is módosítani akarják a Modern Warfare II fegyvereket.
Korábban azt gondolták a játékosok, hogy az elmúlt 1-2 szezon gyengítései, erősítései már ezt készítik elő, ám a valóság mást mutat. Míg eddig a Treyarch és a Raven Software felelt a megfelelő egyensúlyért, addig a Modern Warfare III korszakban már a Sledgehammer kezébe kerülnek a korábbi játékszerek. Elmondásuk alapján szinte minden téren hozzányúlnak majd a fegyverekhez. Legyen szó sebzésértékről, range-ről vagy épp az egyes testrészek szorzójáról. Azt szeretnék, hogy minden fegyver hasonlítson a korábbi változatára is, miközben a MW III fegyverek mellől sem lógnak ki. Éppen ezért érdemes lehet kihasználni a jelenleg megszokott meta utolsó heteit.
A javaslatot ezúttal is WhosImmortalnak, a veterán Warzone szakértőnek köszönhetjük. Ismét a statisztikákba vetette magát, hogy kiderülhessen, mely fegyvereket érdemes választanunk manapság. December után ez jóval könnyebb döntés lesz, hiszen akkor már in-game statisztikákat is leolvashatjuk a menüben. Addig azonban elkerülhetetlen a külsős weboldalak, adatbányászattal kihámozott értékeinek böngészése. A tartalomgyártó szerint az ISO 9MM igazán ütős választás a mindennapokra. Közelharcra nem sok párja van, a TTK értéke is kellemes, miközben hip-fire módban sem hagyja cserben a játékosokat. Az alábbi kiegészítőkkel érdemes kalkulálni:
Érdemes tehát az utolsó heteket megtolni a jelenleg ismert metával, hiszen ezt követően teljesen ismeretlen terepre köszönt be a Warzone. Remélhetőleg akkor is a segítségünkre lesznek a WhosImmortalhoz hasonló szakértők.
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…