Gaming

Tiszta bukás az Epic Games Store – mi lesz a Fortnite-tal és az ajándékokkal?

2023.11.07. – Az Epic Games Store ÖT ÉV után sem nyereséges – állította tegnap Steve Allison vezérigazgató a bíróságon, ahol a Fortnite-gyártó és a Google csap össze, egy trösztellenes perben. A Reuters a perről azt írja: újabb jogi felvonása ez annak a pernek, amiben az Epic versenyellenes lépésekkel vádolja a Google-t, mondván az azért fizet játékstúdióknak, hogy ne indítsanak vele szemben konkurens webáruházakat. A mostani tárgyalássorozat kapcsán a The Verge közölte: nyilvánosan elhangzott a tárgyalóteremben, hogy az Epic Games Store célja továbbra is a növekedés.

Azt pedig, hogy hasznot termeljen, a jelek szerint öt év alatt se tudták elérni.

A fő ellenfél ugyanakkor nem a Google (ami a VGC szerint a Fortnite Play Áruházon kívüli értékesítését fájlalja), hanem a Valve üzemeltette Steam.

A nagyvonalúság lehet a veszte

A piaci részesedése növelése érdekében az Epic nagyvonalúbb bevételmegosztást kínál a játékkészítőknek. Az eladások 88 százaléka a fejlesztőhöz, 12 százaléka pedig az Epichez kerül, szemben a Steam 30 százalékos részesedésével. Jegyezzük meg: utóbbi ennél azért többet hagy a fejlesztőknél azután, hogy a játékaik elérnek bizonyos eladási küszöböt.

Az Epic sokat költött arra is, hogy biztosítsa a nagy, időzített, exkluzív kiadásokat, és milliókat fektet a heti ingyenes játékokba, mind a mai napig. Augusztusban elindította az Epic First Run programot is, lehetővé téve a fejlesztőknek, hogy bármilyen méretű játékuk hat hónapos exkluzivitása esetén a bevétel 100 százalékát megtartsák.

Mindez sokba kerül, és félő, hogy a kiadó túl nagyot veszít a Steammel szembeni rivalizálással. Múlt hónapban 830 dolgozó elbocsátásával 16 százalékos leépítést hajtottak végre. Jellemző üzleti viselkedés továbbá, hogy ha gond van, akkor a kiadáscsökkentés (alkalmazottak kirúgása) mellett a bevételi oldal növelését is taposni kezdik. Mint írtuk, megemelte a Fortnite digitális fizetőeszközének, a V-Bucksnak az árát és 2024-től elkezd díjat kérni az Unreal Engine videojáték-fejlesztésen kívüli használatáért is.

Reméljük, a kiadó eléri a célját a Store-ral, és egyre fontosabb tényezővé válik, mert a verseny nagyon fontos – Neked, a gamernek. Ha többszereplős a piac, akkor egyre jobb ajánlatokat kapsz a kegyeidért, hűségedért, vásárlásaidért küzdő áruházaktól, míg, ha kevés az opció, egyre jobban visszaélnek a lehetőségeiddel.

Drukkolj az Epic-nek, akár ingyenes játékletöltéssel:

Gábor János

Korábbi cikkek

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

24 perc telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

53 perc telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

1 óra telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

2 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

2 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

2 óra telt el azóta...