Az Nvidia 2024-ben sem pihen meg. Úgy tűnik, hogy kapásból három új modellel indítanák az évet, mely felzavarhatja a piac állóvizét.

2023.11.06. – Az elmúlt hetek során kifejezetten sok hír érkezett az Nvidia háza tájáról, nem véletlenül. A jelenlegi, RTX 40 – Ada kártyákat már 2022 második felében piacra dobta a cég. Először az RTX 4090 és RTX 4080 modellek érkeztek a boltok polcaira. Az elmúlt 14 hónap során pedig az RTX 4070 Ti, 4070, 4060 Ti és 4060 videokártyákkal töltötték ki a lehető legtöbb teljesítmény- és árkategóriát. Novemberre az is világossá válhatott, hogy RTX 4050-re asztali fronton nem kell számítani. Sőt, nagy eséllyel az RTX 3050 még jobban legyengített változata vállalná magára ezt a feladatot.

Az sem titok, hogy az RTX 50 kártyák érkezését 2025-ig nem várhatjuk. Sokakban felmerült a kérdés, hogy akkor mit tartogathat 2024? Azért azt lehetett sejteni, hogy egy teljesen üres évet sem az Nvidia, sem pedig a részvényesek nem szeretnének. Október közepén aztán beindultak az iparági pletykák, melyek a legtöbb esetben nem alaptalanok. Hamar kiderült, hogy az óriáscég legalább három új videokártyát izzaszt a boszorkányműhelyben.

Most már azt is lehet tudni, hogy mikor leplezi le ezeket az Nvidia

Ezúttal is kopite7kimi, a veterán leaker siet a segítségünkre. A hétvégén válaszolt az egyik „rajongó” kérdésre, azzal kapcsolatban, hogy mikorra várható a kártyák bemutatása. Ha hihetünk neki, akkor a CES 2024 eseményen mutatkozik be a három kártya, január első felében. A CES a Consumer Technology Association által szervezett éves szakmai kiállítás. A Las Vegas Kongresszusi Központban januárban megrendezett esemény jellemzően a fogyasztói elektronikai ipar új termékeinek és technológiáinak bemutatóinak ad otthont. Nvidia oldalról tehát az alábbi kártyákra várhatunk, egy kis ismétlés sosem árt:

  • Az RTX 4070 Super továbbra is csak 12 GB VRAM-mal érkezik, ellentétben az elmúlt hetek pletykáival, ám nyers erőben itt lehet a legnagyobb ugrás
  • Az RTX 4070 Ti Super azonban tényleg kap 4 GB extra videomemóriát, így összesen 16 GB-tal gazdálkodhat majd
  • Az RTX 4080 Super ilyen téren nem változik, ám a CUDA magok száma emelkedik, melynek köszönhetően a nyers ereje is jobb lehet
  • A kártyák fogyasztása a „sima” változatokhoz képest nem vagy csak nagyon minimálisan emelkedik, mely üdvözölendő, hiszen azonos fogyasztásért több erőt kapnak a vásárlók
  • A SUPER kártyák árcédulája az eddigi, „sima” változatokéval egyezik majd meg

Forrás: Videocardz

Brutális FPS boostot hozott az új Intel driver – Kihagyhatatlan választás?

×