Ismét pozitív fényben tündökölhet a Sony. Idén is megrendezik az Extra Life jótékonysági livestream-sorozatot, beteg gyermekek számára.

2023.10.31. – A Sony nem csupán egy profitorientált nagyvállalat, hanem egy olyan cég is, ami szívügyének érzi, hogy segítsen azoknak, akik rászorulnak. Épp ezért is találták ki tavaly az Extra Life jótékonysági livestreamet, amiből úgy fest, hogy rendszert szeretnének csinálni. Idén ismét megtartja a japán cég, amiben óriási fejlesztőcégek segítségére számíthatnak. A streamben felbukkan majd a Bend Studio, akiknek anno a Syphon Filter játékokat köszönhettük. De ők voltak egyébként azok is, akik a Days Gonet tették valósággá. De lesz Guerilla Games-szegmens is, ők a Horizon-sorozatot álmodták meg és készítették el. Felbukkan majd az Insomniac is, akik a Pókember-játékokat és a közelgő Wolverine játékot fejlesztik. Sőt a San Diego Studio (MLB: The Show, Mark of Kri) is kiveszi a részét a jótékonykodásból. Ők a Sony egyik belsős fejlesztőstúdiója.

A tavalyi évben több mint 12000 dollárt (majd’ 4,5 millió forint) gyűjtött a Sony az Extra Life projektnek köszönhetően. Ezt ebben az évben szeretnének felülmúlni! Most a cél a 15000 dolláros álomhatár elérése, amire négy nap áll majd rendelkezésre.

Magasabb léc, keményebb program

Az előbb említett stúdiók játékokat fognak streamelni, amire becsatlakozhatnak az érdeklődők, kik így értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak majd. Az október 31-én induló programot egészen november 3-ig lehet majd követni.

sony

Az értékes nyeremények között megbújik két Sony PlayStation 5 játékkonzol, egy The Last of Us Part I Firefly Edition, valamint egy God of War Ragnarök Collector’s Edition is. A livestreamek keretein belül több aukció is megrendezésre kerül (itt jön képbe a jótékonyság), ahol ultraritka, speciális Sony merchekre lehet rárepülni. A legnagyobb licittel el lehet majd happolni egy The Last of Us Part II kiadású PS4-et, amit maga Neil Druckmann írt alá. De licitálni lehet majd aláírt Grand Turismo filmposzterre, szignózott God of War Ragnarök eredeti key artra, na meg egy csomó más érdekességre.

Az első nap (október 31) a San Diego Studionál lesz a staféta, amit november elsején az Insomniac Games vesz majd át. Őket a Guerilla fogja követni, zárásként pedig a Bend Studio tart livestreamet november 3-án az Extra Life keretein belül.

A gyűjtésből befolyt összeget a Childern’s Miracle Network Hospitalsnak ajánlotta fel a Sony, egy olyan szervezetnek, akik segítenek a beteg gyermekek kórházi számláinak fedezésében.

Ezt olvastad már?

Szépen indul a november: ezek a játékok jönnek a Game Pass kínálatába

×