Tippek és akciók

Mindenki teljesen ingyen játszhat a Diablo IV-gyel PC-n, de érdemes sietni

2023.10.27. – Az Xboxos próbaidőszak után a PC-s játékosok is teljesen ingyen rárepülhetnek a Diablo IV-re, de nem árt sietni, az ingyenes időszak ugyanis nem tart örökké.

A mai nappal kezdődően egészen a halloweeni őrületig kezdetéig, azaz október 30-ig lehet egyetlen fillér elköltése nélkül kipróbálni a Blizzard 11 éve várt újabb nagy Diablo fejezetét. Ehhez pedig nem is kell olyan sok mindent tenni: csupán le kell tölteni a Battle.net klienst, bejelentkezni az újonnan létrehozott vagy már idétlen idők óta meglévő profilunkba, majd a Diablo IV ikonkájára kattintva letölteni a játékot.

Az xboxos ingyenességgel szemben PC-n nincsen limitálva az játékidő, helyette a maximálisan elérhető szintet korlátozták, így hiába minden erőfeszítés, a 21. szintet ezalatt a három nap alatt nem fogjuk tudni elérni.

Ha viszont szeretnénk tovább haladni a történetben és a karakterünk fejlesztgetésében, akkor jó hír, hogy a próbaidő után (vagy alatt) 25%-kal olcsóbban vásárolhatjuk meg az ARPG-t, ami még a sztori után is bőséggel tartogat izgalmakat. Pláne, hogy épp mostanság jelent meg a Diablo IV – Season of Blood, azaz a második nagyobb tartalmi frissítés, amely teljesen új képességekkel, tárgyakkal, world eventekkel, illetve egy izgalmas történettel szögezi a képernyő elé a diablósokat. És ne aggódj, a hétvége alatt elért fejlődésed, cuccot, meg minden más megmarad, a teljes verzióban onnan folytathatsz mindent, ahol abbahagytad.

Erről sem érdemes lemaradnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

53 perc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

57 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

1 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...