2023.10.27. – Az Apple-nek pontos terve van arra, hogy mikor és milyen módon integrálja az iPhone-okba és iPadokba a generatív mesterséges intelligenciát. A tipp attól a Jeff Putól érkezett, aki az Apple termékek ellátási láncáért felelős, Hong Kong-i Haitong International Securities elemzője. Elég tuti forrásnak tűnik.
A MacRumors Jeff Pura hivatkozva közölte: generatív AI már 2024 második felében megérkezhet, az iOS 18 frissítésének részeként. A forrás egy múlt heti kutatási jegyzetben tett említést róla, hogy az 2023-ban valószínűleg néhány száz, jövőre pedig ennél is jóval több AI-szervert fog építeni. Úgy véli, hogy az Apple a felhőalapú AI és az úgynevezett „edge AI” kombinációját fogja kínálni, ami több készüléken belüli adatfeldolgozást foglal magában. Hozzátette: türelmesnek kell lenni az Apple generatív AI bevezetésével kapcsolatban, mivel
a vállalat még mérlegeli, hogy hogyan használja és dolgozza fel a személyes adatokat úgy, hogy az összhangban legyen az ügyfelek adatvédelme iránti elkötelezettségével.
Ha teljesül a 2024 végi időkeret, akkor az Apple az iOS 18 és az iPadOS 18 rendszerekkel kezdheti meg a generatív AI funkciók bevezetését, de arról, hogy hogyan szeretné használni és rendelkezésre bocsátani a technológiát, még csak sejtések vannak. A The Information arra számít, hogy az Apple nagyméretű nyelvi modellekkel boostolja fel a Sirit, hogy a userek automatizálhassanak bizonyos összetett feladatokat. Ha így van, akkor az a Shortcuts alkalmazással való mélyebb integrációt jelentené.
A jelentés szerint tehát az új, generatív AI funkciók várhatóan már a jövő évi iPhone-szoftverfrissítésben, az iOS 18 részeként elérhetővé válnak. Ez nagy változás ahhoz a nyár végi infóhoz képest, amit még Ming-Chi Kuo szellőztetett meg. Az elemző augusztusban közölte: az Apple jelentős lemaradásban van a versenytársaihoz képest, így a 2024-es nem, inkább a 2025-ös megjelenési ablak valószínű. Erre cáfolhat rá az Apple, ha már jövőre sikerül előállni egy jelentős AI-fejlesztéssel.
Gábor János 2024.02.05. - Folytatódik a nemzetközi kütyüzúzó bajnokság: vannak YouTuberek, akik egész egyszerűen nem…
2024.02.05. - Megmondom őszintén, nagyon örülök annak, amikor a videojátékoknak gyakorlati haszna lesz az oktatásban…
Gábor János 2024.02.05. - Egyre több jel mutat arra, hogy a PS5 platformon játszó gamerek…
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…
2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…
2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…