Ezekkel a klasszikus Call of Duty mapokkal biztosan találkozunk ősszel
A Modern Warfare III előzetes információi alapján reménykedni lehetett, hogy mind a 16 Call of Duty pálya visszatér már az első napokban.
A Modern Warfare III előzetes információi alapján reménykedni lehetett, hogy mind a 16 Call of Duty pálya visszatér már az első napokban.
A Modern Warfare III előzetes információi alapján reménykedni lehetett, hogy mind a 16 Call of Duty pálya visszatér már az első napokban.
2023.10.12. – A Call of Duty franchise lassan a 20. évfordulóját ünnepli, sőt in-game jutalmak formájában már el is startolt az esemény. Szeptemberben a fejlesztők meg is kérdezték, hogy mely pályákon játszanak a legszívesebben a Call of Duty rajongók, hiszen több mint 100 közül lehetne válogatni. Ez a szám nem is tartalmazza azt a 16 pályát, amivel a Modern Warfare 2 debütált 2009-ben. Sokak szerint a sorozat történetének egyik legjobb felhozatalával rendelkezett ez a cím, nem csoda, hogy ennyien szerették annak idején.
Sokáig az iparág úgy tartotta, hogy a Modern Warfare III egy DLC-nek indult, ám a felsővezetés nyomására inkább egy önálló címben manifesztálódik. Már akkor lehetett sejteni, hogy a klasszikus helyszínek visszaköszönnek majd a 2023-as kiegészítőben. Azóta kiderült, hogy egy teljes játékról beszélünk, ám az már régóta nem titok, hogy a Modern Warfare 2 pályáit modernizálta a fejlesztőcsapat az elmúlt hónapokban, évben. A manapság elérhető technológiai eszközök, lehetőséget adtak lehetőséget arra, hogy olyan formában térjenek vissza ezek a helyszínek, melyeket még soha nem láthatott a Call of Duty közössége.
A new way to experience classic maps 👉 https://t.co/0PG0YvEqrx
Take a look at the process behind modernizing all 16 launch MW2 (2009) maps for Modern Warfare III Multiplayer. The player experience offers both nostalgia and modern gameplay mechanics #MW3 pic.twitter.com/UG9k7QhUf5
— Call of Duty (@CallofDuty) September 13, 2023
A fejlesztők a fenti videónak és egy korábbi blogbejegyzésnek köszönhetően némi betekintést engedtek, hogy miként is élednek majd újra a pályák. A Modern Warfare III PC-s bétája pedig meg is erősítette, hogy ezekre a pályákra már biztosan számíthatunk a nulladik naptól is. A pontos lista tehát a következő:
A Modern Warfare III PC bétája pár órával ezelőtt el is startolt, a szerencsés PlayStation, Xbox és PC-s játékosok már bele is vethetik magukat az újdonságokba. Sajnos a csalók felbukkanása is elkerülhetetlen lehet, nagy eséllyel az Activision mindent megtesz a védelmük fejlesztésének érdekében.
A gépigény sem titok többé:
MINDENT a Modern Warfare III PC és Xbox bétáról – Íme a friss gépigény