Tech/Tudomány

Egy ragasztószalaggal akár 10%-kal növelhető a telefonunk üzemideje

2023.10.10. – Mindig elcsodálkozom azon, hogy a kreativitás mikre képes. A mai technológiai újítások mind ehhez az „aprósághoz” vezethetők vissza, a kíváncsiság és kreativitás az, ami előre lendíti a tudományt. Mégis, ha elektronikai eszközökről van szó, mind a mai napig problémát jelent az üzemidő.

Vegyük példának okáért a Nintendo Switch konzolt. A japán masina, ha azt vesszük, hogy milyen teljesítményre képes, köszönőviszonyban sincs az Xboxszal, vagy a PlayStationnel. Ez mondjuk nem is gond, hiszen a Nintendo direkt nem azt a piacot lőtte be magának. A hibrid gépezet dokkolón keresztül a televíziónkon, vagy akár handheld módban a buszon, vagy utazás közben is használhatjuk. Valószínűleg a teljesítmény azért gyengébb, hogy ne legyen gond a handheld játéklehetőséggel. Ám még így is problémás az üzemidő, egy zsír új gép jó ha 3-4 órát bír egy feltöltéssel.

Ugyan ez a helyzet az okostelefonokkal és a laptopokkal is. Ha rendeltetésszerűen használjuk őket, akkor is kuriózumnak számít, ha kibírnak egy-egy napot. Ma pedig már nem csak Word dokumentumok irkálására, vagy sms-ezésre használjuk őket. Mindkettőn szerkeszthetünk videót, fényképeket, írhatunk e-mailt, játszhatunk, böngészhetünk a neten, vagy nézhetünk valamilyen streaming szolgáltatást. Így tehát az ember vagy visz magával egy powerbanket, vagy imádkozik, hogy bírják a gépek, míg haza nem érnek.

Filléres megoldás a szűkös időkre

A Kanadában található Dalhousie Egyetem kutatói egy egyszerű, s rettenetesen olcsó megoldást találtak a telefonok és laptopok üzemidejének növelésére.

Általában, ha összeszerelnek egy lítium-ionos akkumulátort, a darabkák összeragasztásához polietilén-tereftalát ragasztószalagot (PET) használnak. Ám ez az anyag az akksiban zajló kémiai reakciók miatt bizony idővel feloldódhat. Ez önkisüléshez vezethet, s idővel azt is eredményezheti, hogy az akkumulátor veszít a töltöttségéből még akkor is, ha igazából nem is használjuk.

Az egyetemi kutatók most rájöttek, hogy ha a PET-et polipropilénre (PP) cserélik, ez a folyamat sokkal enyhébben jön létre az akkumulátorokban.

Nature Materials című tudományos folyóiratban közölték az eredményeiket, ahonnan kiderült, hogy így akár 10%-kal is növekedhet egy akkumulátor üzemideje. Ráadásul emellett az idővel létrejövő önkisülés mértéke is 70%-kal csökkenhet.

Mivel a PET és a PP ára közötti elenyésző a különbség, ráadásul kicserélni a két ragasztószalagot még csak nem is nagy munka, a kutatók azt javasolják, a cégek változtassanak a gyártási rendszerükön. Így minőségibb eszközöket gyárthatnak.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

57 perc telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

60 perc telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

2 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

2 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

3 óra telt el azóta...

Fekete özveggyel maratta meg magát egy gyerek, hátha Pókember lesz

Gábor János 2023.08.04. - Egy kis Pókember-rajongónak egy folyó mellett játszva jutott eszébe az a…

3 óra telt el azóta...