Tech/Tudomány

Újabb Windows menüpontban bukkant fel reklám – Túltolja a Microsoft?

2023.10.05. – A Microsoft az elmúlt években alaposan megreformálta a Windows frissítéseket. Az operációs rendszer legújabb verziója, a 11 kap már csak érdemi frissítést. Azt azonban évente kétszer, de a köztes frissítések is tartogatnak meglepetéseket. A cég néhány nappal ezelőtt elárulta, hogy mire is számíthatnak a felhasználók. Könnyű megjegyezni a nagyobb csomagok „neveit”, hiszen az évszám mellett egy H betű és az adott frissítés száma szerepel csak. Jelen esetben 23H2-ről beszélhetünk. A kód alapján hamar rájöhetünk, hogy 23 második felében kiadott csomagról van szó, mely stimmel is.

Ennek egy részét múlt héten meg is kapták a felhasználók. A csomag középpontjában egyértelműen a Copilot állt. Gyakorlatilag a Bing AI chatbot továbbfejlesztett változatáról beszélhetünk. A Win+C paranccsal bármikor megidézhetjük, hogy aztán segítsen minket a mindennapi életben. Rengeteg dologra befoghatjuk az újdonságot. Ha nem tudjuk, hogy hol keressük a Bluetooth beállításokat, abban is tud segíteni. Akkor sincs probléma, ha például képernyőképet szeretnénk készíteni, hiszen a „take a screenshot” beírása után meg is nyitja gépünkön a Képmetsző alkalmazást. Sőt, még azt is elárulja, hogy milyen billentyűparanccsal tehetjük meg ezt a jövőben. Egy igazi asszisztens lehet majd belőle, ám a hazai Windows júzerek még nem élvezhetik.

Már a Windows Copilotban is megjelentek a reklámok

A Microsoftot az elmúlt időben kifejezetten sok kritika éri a kéretlen reklámokkal kapcsolatban. Hol a saját szolgáltatásaikat promótálják kérdés nélkül, hol pedig webes hirdetéseket raknak be az egyes felületekre. Úgy tűnik, ez nem akadályozza meg őket abban, hogy újabb helyeken is felbukkanjanak a fizetős hirdetések.

Microsoft Windows 11 Reklám

Erre kiváló példa a fenti, CoPilot screenshot. A felhasználó laptopokkal kapcsolatos, általános kérdést tett fel. Erre megkapta a választ a Copilot alkalmazástól, ám jól látható, hogy ezt követően két hirdetést is beillesztett az AI, holott nem vásárlásban kért segítséget. Míg a többi reklám eltüntetésére létezhetnek működő megoldások, addig az online, a cég szervereinek generált válaszoknál erre nincs túl sok opció. Érthető, valamiből fedeznie kell a cégnek az OpenAI-ba öntött dollármilliárdokat, de talán nem ez a legmegfelelőbb módja.

Forrás: gHacks / PcFórum

Arpi

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

16 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

16 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

17 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

19 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

20 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

21 óra telt el azóta...