2023.10.02. – Az Apple mindig szeptemberre időzíti az új iPhone széria megjelenését. Ezúttal sincs ez másképp, szeptember 12-én bemutatkoztak, majd szeptember 22-én meg is érkeztek a boltok polcaira az új készülékek. Ahogy az lenni szokott, a hype ezúttal is garantált volt. Ez azonban nem mindig jó dolog. Hiába adott el több millió iPhone 15 készüléket az Apple az első héten, pár hibás példány alapján már szükségállapotot hirdetett néhány Reddit és Twitter felhasználó. Elegendő egy felpuffadt akkumulátor vagy melegedő telefon, máris készülhet az új „gate” botrány.
Az iPhone 4 esetében ez teljesen jogos volt, ahogy bizony az iPhone 6 sem bírta jól a strapát, addig a 15 széria esetében ez nem egyértelmű. Melegedésről szólnak a hírek, miközben régebbi telefonok is érintettek. A karcolódás is középpontba került, holott az iPhone 13 Pro széria acél elemei éppen ilyen könnyen amortizálódtak. Az iOS 17-el azonban egyértelműen vannak problémák, nagy eséllyel ezt okolhatjuk az Apple telefonok szokatlan, de érezhető melegedéséért. Ezt maga a cég erősítette meg néhány órával ezelőtt, így ezen nem is érdemes vitatkozni.
Múlt hét végén Consumer Reports csapata vette kezelésbe az iPhone 15 Pro Maxot. Ezúttal ellenőrzött, tudományos körülmények között teljesíthettek a telefonok. Egy speciális berendezésnek hála legalább 100 dobást szimulált a cég, ahogy bizony a hajlítással kapcsolatos tesztek sem maradhattak el. Az eredmény? A telefon kiválóan teljesítette mindkettőt.
@consumerreports Viral videos claim Apple’s new flagship phone cracks easily. That’s not what our labs found. Learn more through the link in our bio. #bendgate #iphone15promax #techtok #newphone ♬ original sound – Consumer Reports
Ez azt jelenti, hogy JerryRigEverything ikonikus videója kamu lenne? Dehogy, egyértelműen megpattant az üveg hátlap az ő tesztjében. Sokkal inkább egy intő jel lehet arra, hogy egy-két kép, videó alapján még nem érdemes temetni vagy épp ünnepelni egy-egy szériát. Egyébként ezt maga JerryRigEverything is elmondta egy frissebb videójában, ám kétségtelen, hogy sokan csak a 15 Pro Max tesztjét nézték meg. Remélhetőleg az Apple a szoftveres oldal hibáit is kijavítja, hiszen elképesztő potenciál lehet 15 Pro szériában.
Forrás: 9to5mac
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…