Sokáig úgy tűnt, hogy az AMD legolcsóbb AM5 foglalatú processzora meg sem érkezik Európába. Szerencsére a cég máshogy döntött.

2023.09.20. – Az AMD 2022 szeptemberének végén kezdte el forgalmazni a Ryzen 7000-es szériát. A teljesen új foglalatot (AM5) és kialakítást (LGA, a korábbi PGA helyett) kaptak a processzorok. Ezen kívül teljes mértékben dobták a DDR4 támogatást, az új CPU-k bizony csak DDR5 memóriákkal érik be. Ahogy az lenni szokott, első körben a felsőbb kategóriába pozicionált egységek érkeztek meg.

A 7950X, a 7900X, a 7700X és a 7600X négyese után 2023 elején megérkeztek az „X” névtől mentes, 65 wattos példányok is. Majd februárban a szintén nem túl olcsó, 3D V-Cache modellek is tiszteletüket tették a boltok polcain. A 7600 alatt azonban nem találhattunk más egységeket, nagy rá az esély, hogy 4 magos Ryzen 7000 modell például nem is fog létezni. Július 23-án azonban debütált a Ryzen 5 7500F. Első körben nagyon úgy tűnt, hogy kizárólag a kínai piac kapja csak meg a processzort. Az elmúlt hetekben, napokban azonban az amerikai és európai, így a hazai piacra is beszivárgott néhány példány, úgy tűnik, hogy az AMD meggondolta magát. A 7500F és 7600 között akár tízezer forint feletti különbség is lehet, miközben az előbb igazából az utóbbi CPU grafikus chip nélküli változata.

Nézzük is, hogy mit tud az AMD új processzora, a 7500F

A 7500F 6 magos, 12 szálas kialakítással rendelkezik, a Cache mérete pedig a 7600(X)-hez hasonlóan 38 MB ebben az egységben. Egy dologban azonban biztosan hiányt szenved a processzor, hiszen az F jelölés a vörösek oldalán sem véletlen. A 7500F nem rendelkezik iGPU-val, nagy eséllyel a hibás 7600-akat akarja ilyen formában újrahasznosítani a gyártó. A mérési eredményekért ezúttal is a TechSpot csapata felelős, akik egy RTX 4090 társaságában izzasztották meg a processzort. Az ellenfél a kékek oldaláról a 13400F volt, mely specifikációkban és árban is közel áll az AMD üdvöskéjéhez.

A teljesítmény – AMD 7500F vs. Intel 13400F

AMD vs. Intel

A TechSpot csapata 26 játékban, 1080p felbontáson izzasztotta meg a 7500F-et. A CPU 12%-kal jobban teljesített, mint az Intel hasonló árú üdvöskéje. Fortnite-ban, Call of Duty-ban és F1 23-ban jött ki a legjobban az AMD előnye, a pontos eltéréseket a fenti képen bárki leolvashatja. Egyetlen egy címben maradt el a 7500F az Intel processzortól, a The Riftbreaker játékban.

A fogyasztás

AMD vs. Intel

Fogyasztást tekintve nincsenek hatalmas különbségek a processzorok között, de kijelenthető, hogy az Intel CPU-val felvértezett gép kevesebbet kér a konnektorból. A legtöbb esetben ez 10-20 watt különbséget takar, a Plague Tale-nél azonban közel 45 watt volt a differencia. Persze az sem kihagyható a képletből, hogy ezért cserébe több FPS-t kapunk, ha az AMD mellett tesszük le a voksunkat.

Verdikt

Ha az arany középút és a „budget” kategória belövése a cél, akkor bizony jó választás lehet a 7500F. Az i5-13400 hazánkban 90 ezer felett van, míg 7500F esetében 85 ezer forint alatti árakkal is találkozhatunk. Ha új gép építésén gondolkodsz, akkor egyértelműen az AMD processzora nyújt meggyőzőbb teljesítményt JÁTÉKOK alatt. Nem árt megjegyezni, hogy a fenti FPS eredmények úgy jöttek ki, hogy az Intel processzor végig gyorsabb memóriát használt (7200 MHz vs. 6000 MHz), így duplán dicsérendő az AMD teljesítménye. A DDR5 memóriák és alaplapok árának csökkenésével egyre jobb ötlet friss gépet összeállítani, a 7500F pedig igazi nép processzor lehet. 

RTX 4070 vs. RX 7800 XT – Melyik videokártya kerüljön a gépbe?

×