2023.09.19. – Gondolhatnánk, hogy az Nvidia ölbe tett kézzel ül a babérjain, ám ez nincs így. A cég műhelyében már javában készítik elő a következő generációt. Az RTX 40 gyakorlatilag minden ár- és teljesítményszegmenst lefed már, az RTX 4060-tól kezdve egészen a 4090-ig találunk kártyákat. A köztes lyukakat is betömködte az Nvidia, jelentős előnyre szert téve így. Az AMD RX 7800 XT és 7700 XT kártyái csak mostanság érkeztek meg a középkategóriába, a zöldeknek kicsit nyesni is kellett az árakon.
Papíron már csak az RTX 4050 hiányzik, ám az iparági pletykák alapján könnyedén előfordulhat, hogy sosem érkezik meg asztali gépekbe. Talán nincs is rá szükség, hiszen a 4060 alatti árakon már ott vannak az RTX 30-as, használt modellek. A korábbi évek tapasztalatai alapján arra lehetne számítani, hogy már 2024-ben debütálhat az RTX 50 széria, ám a szivárgások itt is mást erősítenek. Az Nvidia a 2025-ös év elejét célozná be inkább, ám mostanra már meglehetősen konkrét tervekkel rendelkeznek.
Az elmúlt napokban több, korábban megbízható forrás is friss híreket kapott. Az információk egybevágnak egymással, így nagy eséllyel valóban hiteles helyekről érkezhettek ezek. Mindkét leaker aktívan szivárogtatott az RTX 40 megjelenése előtt is, közel 100%-os jóslatokat publikáltak. Ennek ellenére érdemes lehet óvatosan kezelni a specifikációkat, hiszen sokszor maga az Nvidia is változtat ezeken idő közben. Jelenleg az RTX 5090-et illetően ezekre lehet számítani:
A fogyasztást illetően nem érkeztek információk, a cég azonban minden bizonnyal 500 watt alatt/körül akarná tartani a szörnyet. Ha valóban igazak a fenti állítások, akkor végre olyan videokártya érkezhet a piacra, mely valóban megbirkózik a 8K felbontással is. A 4K felbontás a mai high-end kártyáknak már egyáltalán nem nagy akadály, jöhet a következő ugrás.
Forrás: Videocardz
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…