2023.09.15. – Egyre közelebb a csillagászati ősz, ám az időjárás ennek jeleit nem érzi. A lámpát csak később kapcsoljuk fel, hiszen egy ideig még hosszúak a nappalok. Szeptember második hete is 30-hoz közeli hőmérsékletekkel érkezett, így sok helyen még a klímák is üzemeltek. Egy azonban biztos, hogy az áram- és energiaszámlák továbbra is magasak, függetlenül attól, hogy milyen módon hűtjük vagy világítjuk meg lakásainkat, házainkat. Éppen ezért mindenki arra törekszik, hogy valamilyen módon spórolhasson az általa elhasznál villamos energián.
Vannak olyan eszközök, melyek nélkülözhetetlenek a háztartásokban. Hűtő, mosógép, bojler vagy épp a tűzhely. Utóbbiakból gázüzemű változatok is elérhetőek, ám az elmúlt évtizedben inkább az árammal működő variánsok kerültek a háztartásokba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne spórolni valamilyen szinten. A legtöbb családban visszatérő jelenség, sőt vitatéma a villany lekapcsolása. A család egyik részét teljesen hidegen hagyja, hogy feleslegesen van felkapcsolva néhány percig az égő, míg mások talán feleslegesen sokszor le is kapcsolják azokat. Jogos lehet a kérdés, hogy mennyit spórolhatunk meg ennek segítségével manapság. Derítsük ki!
Erre viszonylag könnyű választ adni. A világítás lekapcsolásával közvetett módon csökkenthetjük a felesleges szén-dioxid kibocsátásunkat. A villamos-energia termelés az egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátó forrás manapság, mely az éghajlat-változáshoz is erőteljesen hozzájárul. Tehát a lámpák lekapcsolásával segíthetünk a bolygó környezetének, akármennyire is jelentéktelennek tűnik ez a lépés. Másrészt pedig értelemszerűen a pénztárcánknak is jót tehet, jöjjenek is a piszkos anyagiak.
Az esetek sokszínűségének érdekében rögtön két példát is érdemes kiszámolni. Az egyik esetben egy „régi” típusú, 40 wattos izzót veszünk alapul, a másik esetben a 40 wattos „régi” izzó fényességének, tudásának megfelelő, ámde 5 wattos fogyasztó, sokkal energiatakarékosabb LED izzó számait nézzük meg.
Magyarországon jelenleg két értékkel is érdemes lehet számolnunk. Az egyik bruttó 35 forintos kWh-onkénti árazás, a másik pedig 70 forintos, amennyiben az adott háztartás túllépte az éves limitet. Ezeket az összegeket az EON.hu hivatalos oldalán találhatjuk meg. Jöhet is a konkrét számolás:
Jól látható tehát, hogy nem a lámpák kapcsolgatásával spórolhatjuk a legtöbbet manapság. Természetesen a fenti kalkuláció 1-1 és 10-10 izzóval történt, még több izzó esetében már kicsit árnyaltabb a történet, hiszen sok kicsi sokra megy, de továbbra is elhanyagolható ezek fogyasztása manapság. Ráadásul a régi típusú izzókat nem igazán lehet megvásárolni manapság, egyre inkább kopnak ki a háztartásokból.
Érdemes inkább a nagyfogyasztók hatékonyabb használatára vagy épp a TV-k, netán konzolok felesleges üzemelésére figyelnünk. Egy egyszerű klíma is már százsorosát fogyaszthatja egy manapság divatos LED izzónak, de TV esetében is 30-50-es szorzóra készülhetünk.
2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…
2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…
2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…
2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…
Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…